Featured

MKFE tisztújítás 2018. – Meghívó a Bács-Kiskun megyei küldöttválasztó gyűlésre

Tisztelt Bács-Kiskun megyei Tagjaink! A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete 2018 tavaszán tartja rendes Tisztújító Küldöttgyűlését. A 2018-as tisztújítás szabályairól az Egyesület 2017. július 19-én elfogadott új Alapszabálya rendelkezik, amelynek értelmében a küldöttek megyénként kerülnek megválasztásra, illetve minden megye választhat egy megyei képviselőt is. Az Alapszabály rendelkezéseinek betartása érdekében, valamint az Elnökség e témakörben hozott határozata szerint a megyei küldöttválasztó gyűlések lebonyolítását 2017-ben el kell indítani, hogy a 2018-as Tisztújító Küldöttgyűlést az előírt határidőig meg lehessen hirdetni. Kérjük Tisztelt Bács-Kiskun megyei Tagjainkat, hogy vegyenek részt a tavaszi tisztújításon résztvevő, valamint a következő négyéves ciklusban Önöket képviselő megyei küldöttek megválasztásában az alábbi időpontban megtartott küldöttválasztó gyűlésen.

Küldöttválasztó gyűlés Bács-Kiskun megyében (Kecskemét)
 
Küldöttválasztó gyűlés kezdési időpontja:
2017. n
ovember 14. (kedd), 13:00 óra
(Határozatképtelenség esetén: 13:30 óra)

A rendezvény helyszíne:
Gokart Hotel
6000 Kecskemét, Szent László krt. 64. (GPS: 46.882664, 19.697355)
Térkép ITT>>


A részvétel nem regisztrációhoz kötött, de köszönettel vesszük, ha részvételi szándékát előzetesen jelzi a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen. Köszönjük!

Folyamatosan frissített információk a rendezvények helyszíneiről és az időpontokról: ITT>>

Felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét, hogy a küldöttválasztó gyűlés után kb. 60 perces tájékoztatót hallgathatnak meg a Kiküldetési Irányelv október 23-i módosításáról, valamint a szeptember 19-e óta működő TSM-rendszerről és az útdíjbírság szabályainak november 13-tól hatályos változásairól Erdei Péter főtitkárhelyettes előadásában.

 

Tájékoztató a szavazás szabályairól

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az MKFE új Alapszabályának értelmében az Egyesület természetes személy tagja a tagsági jogviszonyból eredő jogait személyesen, a nem természetes személy tag törvényes képviselője vagy szakmai vezetője útján gyakorolhatja; egyéb képviseletnek nincs helye.

Eszerint a küldöttválasztó gyűlésen az egyéni vállalkozó tagok személyesen vehetnek részt, szavazhatnak, illetve megválaszthatók küldöttnek, megyei képviselőnek. A nem természetes személy (kft, bt, stb.) esetén a cég törvényes képviselője vagy szakmai vezetője szavazhat, illetve választható küldöttnek vagy megyei képviselőnek. Amennyiben egy cégnek több törvényes képviselője van, akkor a választás előtt ki kell jelölni azt a személyt, aki a tagsági viszonyból eredő jogokat – pl. szavazás, választhatóság – gyakorolhatja.

Mindkét esetben – természetes személy és nem természetes személy – a szavazási jog és a választhatóság alapfeltétele a legalább egy éves MKFE tagsági jogviszony megléte, szakmai vezető esetén pedig hivatalos céges dokumentum a státusz igazolásáról.

 

Kivonat az MKFE új Alapszabályából:

3. A tag képviselete
A természetes személy tag a tagsági jogviszonyból eredő jogait személyesen, a nem természetes személy tag törvényes képviselője vagy szakmai vezetője útján gyakorolhatja; egyéb képviseletnek nincs helye. Ha a jogi személy tagnak a cégjogi szabályok szerint több törvényes képviselője van, a tagsági viszonyból eredő jogokat a jogi személy által kijelölt törvényes képviselő gyakorolja.

4.1.1.
A tag egy szavazattal rendelkezik. A tag a tagsági jogviszony keletkezésétől számított egy év elteltével jogosult küldötteket és tisztségviselőt választani, illetve választható tisztségre. A választásra vonatkozó részletes szabályokat az Alapszabály 1. számú mellékletét képező Választási Szabályzat tartalmazza.

 

Kivonat a választási szabályzatból

1. A KÜLDÖTTEK VÁLASZTÁSA
2. ALAPELVEK

1.1. A megyei küldöttválasztó gyűléseken valamennyi, az adott megyéhez tartozó teljes jogú, szavazati joggal rendelkező tag választ, és küldöttnek, illetve megyei képviselőnek megválasztható. Minden tagot egy szavazat illet meg.

1.2. Küldöttnek, illetve megyei képviselőnek csak olyan személy választható meg, aki az ezzel járó feladatok ellátását vállalja.

1.3. A küldötti megbízatás négy évre, a következő küldöttválasztó gyűlés napjáig szól. A küldöttek újraválaszthatók.

1.4. A megyék legalább 5, de legfeljebb 25 küldöttet választhatnak.

1.4.1. Ha a megválasztott küldöttek és a megyei képviselő együttes létszáma nem éri el az 5 főt, az érintett megye azonos régión belül a szükséges küldötti létszámmal rendelkező, kisebb megyéhez csatlakozik, amely köteles befogadni. A következő választásig a csatlakozó megye képviseletét a befogadó megye képviselője látja el.

1.4.2. Ha a régión belül két megye egyike sem tudja kiállítani a minimális létszámnak megfelelő küldöttet, illetve megyei képviselőt, a megyék megválasztott küldöttei közös megyei képviselőt választanak.

1.5. A régiók és a hozzájuk tartozó megyék:

- Közép-magyarországi régió (Budapest és Pest megye);

- Közép-dunántúli régió (Fejér megye, Komárom-Esztergom megye, Veszprém megye);

- Nyugat-dunántúli régió (Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye, Zala megye);

- Dél-dunántúli régió (Baranya megye, Somogy megye, Tolna megye);

- Észak-magyarországi régió (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye, Nógrád megye);

- Észak-alföldi régió (Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye);

- Dél-alföldi régió (Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád megye).


2. A küldöttek és a megyei képviselő választásának rendje

2.1. A megyei képviselőt a megyéhez tartozó tagok választják.

2.2. A küldötteket és a megyei képviselőket a Küldöttgyűlést megelőzően legalább 60 nappal kell megválasztani. A Küldöttgyűlést megelőző 60 napon belül rendkívüli küldöttválasztó gyűlésnek helye nincs. A szavazás nyílt, azonban, ha a jelenlévők 1/3-a titkos szavazás mellett dönt, akkor titkos szavazást kell tartani.

2.3. A küldöttválasztó gyűléseket a megyei képviselő hívja össze, a megyéhez tartozó valamennyi igazolt, választásra jogosult tag részére küldött írásbeli meghívóval.

2.4. A megyei küldöttválasztó gyűlésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amely tartalmazza a megyéhez tartozó tagok megnevezését, a megjelentek számát, a megválasztott küldötteket, a küldöttek szekciós besorolását, a rájuk leadott szavazatok számát.

2.5. A megyei küldöttválasztó gyűlés határozatképes, ha azon a megyéhez tartozó tagok több mint fele megjelent. Az ugyanakkor későbbre meghirdetett, megismételt gyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes.

2.6. A megválasztott küldöttek részére az őket megválasztó tagok meghatározzák azokat az alapelveket, amelyek szerint jogosultak és kötelesek az őket megválasztók érdekeit a Küldöttgyűléseken képviselni.

2.7. A megválasztott küldöttek kötelesek a Küldöttgyűlésen részt venni, és a részükre adott mandátumnak megfelelően képviselni az őket megválasztó tagok álláspontját.

2.8. A megyei képviselők minden küldöttgyűlés előtt kötelesek a megyéhez tartozó tagokat összehívni. A megyei gyűlésen a tagok kialakítják véleményüket, és mandátumot adnak a megyei küldötteknek a Küldöttgyűlésen képviselendő álláspontról.


MKFE kommunikáció
PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Teleki János Teleki János 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Lévai László Lévai László NTS Kft. NTS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. STV Kft. STV Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Teleki János Teleki János 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Lévai László Lévai László NTS Kft. NTS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. STV Kft. STV Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft.