Kamionkartell: május végéig ismét jelentkezhetnek kártérítési igényükkel az érintett vállalkozások

2018. május végéig ismét jelentkezhetnek kártérítési igényükkel – költségkockázat nélkül – az MKFE által korábban ajánlott, perlést finanszírozó német cégnél mindazon tagjaink, akik 2003-2016. között vásároltak közepes (6-16 tonna közötti) vagy nehéz (16 tonnánál nehezebb) MAN, Volvo/Renault, Daimler, Iveco,  DAF vagy Scania gépjárműveket.

Az MKFE által tagjainknak korábban ajánlott egyik vezető európai (német) ügyvédi iroda és a velük együttműködő perlést finanszírozó társaság a jelentős érdeklődésre tekintettel a kartellező tehergépjármű-gyártók elleni perek második hullámát tervezik megindítani 2018. év  végén.
2018. május 31-ig fogadják azok jelentkezését, akik megbízást kívánnak adni részükre
a MAN, a Volvo/Renault, a Daimler, az Iveco, a DAF és a Scania cégekkel szembeni kártérítési igényeik érvényesítésére.
Jelentkezését magyar nyelven küldheti el közvetlenül a perlést szervező társaságnak, elektronikus úton. Az Ön igényét sikerdíjas alapon érvényesítik. Az eljárás minden költségét és díját a perlést finanszírozó cég előlegezi meg, és viseli. Önnek siker esetén kell csak megfizetnie a kifizetett kártérítési összeg meghatározott százalékát, sikerdíjként. Amennyiben az eljárás nem jár sikerrel, Önnek ill. vállalatának semmilyen költséget nem kell viselnie.

A KAMIONKARTELL ÜGYRŐL

2016. július 19-én és 2017. szeptember 27-én az Európai Bizottság rekord összegű, összesen 3,8 milliárd euró bírságot szabott ki az ún. kamionkartellben részt vett tehergépjármű-gyártóra, mivel az érintett MAN, Volvo/Renault, Daimler, Iveco, DAF és Scania cégek 1997-2011. között, 14 éven át összejátszottak egymással a teherautók árainak meghatározását és a szigorúbb károsanyag-kibocsátási előírásokhoz kapcsolódó költségek továbbhárítását illetően. A kamionkartell megállapítását követően megnyílt a jogi lehetőség kártérítési követelések benyújtására mindazok számára, akik az érintett időszakban e gyártóktól közepes és nehéz tehergépjárműveket vásároltak. Az ügyről, igényérvényesítési lehetőségeikről és az MKFE által korábban ajánlott, peres képviseletet vállaló jogi irodákról 2017.04.28-án2017.05.29-én és 2017.09.29-én adtunk tagjainknak tájékoztatást.

Az MKFE által tagjainknak korábban ajánlott, peres képviseletet vállaló német cég sajtóközleményben adott hírt arról, hogy röviddel 2017. karácsonya előtt benyújtották keresetüket a müncheni kerületi bíróság előtt, amely több mint 3200, főleg kis és középvállalkozás több, mint 85.000 tehergépjárművét érintette. E német céget számos tagunk is megbízta kártérítési igénye érvényesítésével. A kereset benyújtására azért került sor ekkor, mivel az 1997 és 2002 között megvásárolt teherautókra vonatkozó követelések a német elévülési szabályok szerint 2017. év végével elévülhettek.

KIK JELENTKEZHETNEK ERRE A PERLÉSI LEHETŐSÉGRE?

Tekintettel az Európa-szerte megnyilvánuló egyre növekvő érdeklődésre, e perlést szervező és bonyolító német társaság 2018. év végén újabb kereset benyújtását szervezi, melyhez 2018. május 31-ig csatlakozhatnak tagjaink is. Igényüket benyújthatják a Scania tehergépjárművet vásárolt vagy lízingelt károsultak is. A perlés e második hullámában a 2003-tól 2016. év végéig (lízing vagy bérlettel egybekötött adásvétel útján) vásárolt, új, nehéz vagy középnehéz (6 tonna feletti) teherautókra nyújtható be igény. Bérlettel egybekötött adásvétel esetén olyan tehergépjárművet regisztrálhat, amelyiket a bérbeadóra írtak először forgalomba, és a km-állás a bérlet kezdetén kevesebb volt, mint 700 km. Bérelt tehergépjárművekre nem érvényesíthető kártérítési igény. Nincs jelentősége annak, ha Ön esetleg a tehergépjárművet később újra értékesítette. A 2003. előtti időszakra a német elévülési szabályokra tekintettel igény már nem érvényesíthető. Ugyanakkor az igényérvényesítés időbeli lehetőségét kibővítette 2016-ig a pert szervező német társaság, melynek indoka, hogy egyes gazdasági elemzők szerint a kamionkartell 2011. után is befolyásolta a teherautók árát az európai piacokon.

HOL ÉS HOGYAN JELENTKEZHET?

Kérjük, olvassa el a kizárólag tagjaink számára elérhető,  a cikk alján csatolt, a perlést finanszírozó társaság által közzétett információkat tartalmazó,

című dokumentumot. Klikkeljen közvetlenül ide a perlést finanszírozó társaság magyar nyelvű weboldalára. A weboldalon a „Regisztráció” feliratra klikkelve tud a külföldi társaságnak közvetlenül, elektronikus úton megbízást adni, jelentkezési lapját kitölteni és elküldeni. Az MKFE-nek sajnos nincsen jogi lehetősége az Ön egyedi igényérvényesítésében történő közreműködésre.


Amennyiben további kérdése merül fel a perléssel kapcsolatosan, az MKFE jogtanácsosa készséggel nyújt Tagunknak telefonon tájékoztatást az MKFE központi számán.


TITOKTARTÁS

Felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét, hogy az MKFE weboldalán védett tartalomként elérhető, kizárólag a tagok számára letölthető dokumentumokat, illetve a később megkötött szerződéseket a jogi partnerek titoktartási kérelmét figyelembe véve, valamint saját ügyeik sikere érdekében kezeljék bizalmasan, azt mások számára ne tegyék elérhetővé!


MAGYARORSZÁGON TÖRTÉNŐ PERLÉS


Tájékoztatjuk továbbá tagjainkat, hogy az általunk korábban ajánlott magyar ügyvéd is készséggel várja az Önök megkeresését kizárólag azoktól a társaságoktól, amelyek legalább 30 (harminc) SCANIA tehergépjárművet vásároltak a kérdéses időszakban. Annyi a változás, hogy a korábbi adatokkal ellentétben nem az ügyvédi iroda, hanem közvetlenül az ügyvéd kereshető

. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a magyarországi perlési feltételek nagy mértékben különböznek a fent ismertetett németországi lehetőségektől. Mindenekelőtt az elévülési idő rövidebb, továbbá a perlés költségeit meg kell előlegeznie, valamint a per költségkockázatát vállalnia kell az igényt érvényesítő félnek. A megbízás részleteit az ügyvéd úrral tudják egyeztetni.

DOKUMENTUMOK – kizárólag MKFE-tagok részére




MKFE jogi osztály

Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Zséder Kft. Zséder Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Artur '95 BT. Artur '95 BT. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Zséder Kft. Zséder Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Artur '95 BT. Artur '95 BT. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft.