Kiemelt NAV-ellenőrzés – a foglalkoztatással és a garantált bérminimummal kapcsolatos kötelezettségek teljesítését vizsgálják

A NAV megyei (fővárosi) igazgatóságai 2018. március 13-tól fokozottan ellenőrzik a foglalkoztatással kapcsolatos bejelentési és bevallási kötelezettség teljesítését és összhangját, valamint a garantált bérminimummal kapcsolatos kötelezettségek teljesítését.

Az adó- és vámhatóság amellett, hogy ellenőrzéseket végez, nyilvánosságra is hozza azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát (adószámmal nem rendelkező természetes személy foglalkoztató nevét, lakcímét, adóazonosító jelét), akik vagy amelyek tekintetében végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.
A be nem jelentett foglalkoztatottat foglalkoztató adózók közzétételi listája
innen tölthető le.

A NAV felhívja az adózók és a bíráló szervek, szervezetek figyelmét, hogy az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (Ávr.) 82. § (1) bekezdésének a) pontja és (3) bekezdése értelmében kizárólag az tartozik a nem rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezők közzé, akit a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül

  • ismételten,
  • a korábbival azonos és
  • ugyanazon telephelyen elkövetett jogsértés miatt

sújtott bírsággal az adóhatóság, illetve a bíróság.

Az ismételt mulasztást úgy kell érteni, hogy a közzétett és az előzményi mulasztás (ami egyébként lehet, hogy már nem szerepel az első listán) jogerőssé és végrehajthatóvá válása egymáshoz képest két éven belül van.

Előzőekre tekintettel az állami adó- és vámhatóság 2018. január 1-től külön nyilvánosságra hozza a be nem jelentett foglalkoztatottat foglalkoztató adózók közzétételi listáján szereplő adózók közül azokat, akik az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet szerint nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének.
A nem rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkező adózók listája innen tölthető le.

(forrás: NAV)


MKFE kommunikáció

Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. STV Kft. STV Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Ivanov György Ivanov György Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Végvári András Végvári András Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Gál Sándor Gál Sándor SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Nagy Imre Nagy Imre Zséder Kft. Zséder Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. STV Kft. STV Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Ivanov György Ivanov György Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Végvári András Végvári András Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Gál Sándor Gál Sándor SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Nagy Imre Nagy Imre Zséder Kft. Zséder Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft.