Featured

Hosszú hétvége: nincs korlátozásmentes időablak!

Nem kapott támogatást az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól az augusztus 19-én éjjelre javasolt korlátozásmentes időablak megnyitására vonatkozó kérésünk, ezért kérjük, hogy ne tervezzenek fuvarfeladatot 2018. augusztus 18-án (szombat) 15:00 órától 2018. augusztus 20-án (hétfő) 22:00 óráig!

 

Miután az MKFE hét elején megküldött javaslata a kormányrendeletben foglalt szabályok megsértése nélkül nem kaphatott zöld jelzést, Egyesületünk

, és a körülmények vizsgálatát, egy lehetséges alternatív, egyszeri lehetőség kialakítását kértük a hosszú hétvége forgalmi rendjének módosítására vonatkozóan. A minisztérium megvizsgálta ennek lehetőségét, azonban továbbra sem tudja támogatni az ideiglenes időablak megnyitását, illetve a korlátozás átmeneti feloldását, mert erre csak a Kormány rendeletében rögzített esetekben (rendkívüli állapot, szükségállapot, veszélyhelyzet, megelőző védelmi helyzet, terrorveszélyhelyzet és váratlan támadás esetén) van lehetősége a miniszternek.

Fentiek alapján felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét, hogy az előttünk álló hétvégén kizárólag a 190/2008. (VII. 29.) Korm. rendelet 5. §-ban felsorolt kivételek alá tartozó járművek közlekedhetnek (ide értve az UVR-Eoffice-ban regisztrált, és az ott felsorolt feltételeknek megfelelő jármű vagy árutípusra kiadott közútkezelői hozzájárulást is), minden egyéb esetben kötelező az 55 órás leállás.

Az MKFE továbbra is indokoltnak tartja a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló rendelet átfogó reformját, ezért az ITM támogatását kérte a módosítási folyamat felgyorsításához.

 

MKFE kommunikáció

HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Nagy Imre Nagy Imre PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. NTS Kft. NTS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Németh Károly Németh Károly Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Dömötör Tamás Dömötör Tamás PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Nagy Imre Nagy Imre PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. NTS Kft. NTS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Németh Károly Németh Károly Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Dömötör Tamás Dömötör Tamás PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft.