Elkészült az új típusú bilaterális engedélyek prototípusa, megkezdődik a minisztériumi egyeztetés a kérdésben

Az MKFE Árufuvarozási Tanácsa és Elnöksége, továbbá a NiT Hungary és a Fuvosz is alkalmasnak találta az Ignácz József Péter vezetésével működő Engedélygazdálkodási Munkacsoport által előkészített bilaterális közlekedési engedély prototípust arra, hogy azt az Egyesület az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkársága elé terjessze. Az új engedélytípus alkalmazása mellett az MKFE a külföldi fuvarozók előzetes elektronikus regisztrációjának bevezetésére is kidolgozta szakmai javaslatát, amelyet a következő hetekben, az engedélyreformmal párhuzamosan kíván tárgyalni a minisztériummal.

Az MKFE elnöksége júniusban hozott határozatot arról, hogy elkészíti, és a jogalkotók elé terjeszti elfogadásra azt a javaslatcsomagját, amely a külföldi (elsősorban az engedélyköteles) országok fuvarozóinak magyarországi tevékenységének ellenőrzését teszi hatékonyabbá. Ennek érdekében az elnökség megbízta Ignácz József Pétert a javaslatcsomag és az új, egységes, perforációval és további biztonsági elemekkel – pl. hologramos matrica – is ellátott engedélyek prototípusának kidolgozásával. A Tóth István és Illés Ferenc közreműködésével összeállított szakmai anyagot véleményezte és elfogadta az MKFE Árufuvarozási Tanácsa, majd augusztus 15-i ülésén az MKFE elnöksége is.

A társ-érdekképviseletekkel folytatott további egyeztetések részeként a NiT Hungary a szakmai anyag ismeretében már jelezte, hogy támogatja a csomag beterjesztését az ITM elé, a Fuvosz pedig a jövő hétre véglegesíti álláspontját, de előzetesen jelezték, hogy egyetértenek a kezdeményezéssel.

Az új típusú engedélyek bevezetésével a vonalkód vagy QR kód elhelyezése mellett megteremtődik a lehetősége annak, hogy az engedélyeket a perforált ellenőrző szelvények letépésével „érvénytelenítsék” az ellenőrző hatóságok, fel- és lerakóhelyek. Az MKFE javaslata értelmében a jövőben a határőrszervek és ellenőri csoportok mellett a fel- és lerakóhelyeknek is szigorú szabályok betartásával, és az érvényes engedélyek meglétének ellenőrzése után lenne lehetősége árukibocsátásra, vagy átvételre, és a szabályok megszegése komoly, visszatartó erejű bírságtételt vonna maga után.

Az egységes szerkezetű engedélyek bevezetésével párhuzamosan az MKFE javasolja az engedélyek előzetes, elektronikus regisztrációjának kötelezettségét is. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az országhatár átlépése vagy magyarországi felrakó esetén az árufelvétel előtt kötelező lesz beregisztrálni a rendszerbe a fuvarfeladathoz tartozó engedély számát, továbbá a járműszerelvény rendszámát, önsúlyát és az áru fel- vagy lerakásának helyét. Fenti adatok alapján a TSM és HU-GO rendszerben nyomon követhetővé válik a jármű mozgása, a súlyadatok alapján a le-és felrakodások ténye is. A nyomon követhetőség mellett, a jogosulatlan fuvarozás gyanúja esetén a rendszer riasztást küldhet a közúti ellenőri csoportok mobil egységein túl a vámhatóság, a határőrség és a rendőrség szolgálatban lévő egységeinek, így a hatóságok megállítással, járművisszatartással érvényesíthetik a szabályok betartását, és a bírságok behajtását.

Az elnökség a szerdai ülésén egyben arról is döntött, hogy a véglegesített, és a társ-érdekképviseletek által is támogatott anyagot Szabó György elnök és Ignácz József Péter elnökhelyettes személyes találkozó keretében terjeszti az ITM elé, ahol a tervek szerint megállapodás születik az engedély bevezetésének menetrendjéről, a kapcsolódó intézkedések előkészítéséről, és az ezzel járó feladatok ütemezéséről.

 

 

 

MKFE kommunikáció

 

TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. WSZL WSZL Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. NTS Kft. NTS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Dömötör Tamás Dömötör Tamás Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Ivanov György Ivanov György DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. VERES Kft. VERES Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. WSZL WSZL Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. NTS Kft. NTS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Dömötör Tamás Dömötör Tamás Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Ivanov György Ivanov György DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. VERES Kft. VERES Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft.