Featured

Szabó György, Selmeczi Attila és Győző Csaba is megkapta az Év Vállalkozója díjat

A december 7-én megtartott XX. Vállalkozók Napján a hagyományoknak megfelelően kitüntetések átadására is sor került a kiemelkedő vállalkozói teljesítmények elismeréséül. Az Év Vállalkozója díjjal azokat a vállalkozókat tüntetik ki, akik saját területükön – függetlenül cégük méretétől – kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és tevékenységük példaértékű a többi, hasonló területen működő, hasonló üzletstratégiát megvalósító vállalkozás részére. A 64 díjazott között három MKFE-tag is helyet kapott.

 

 

Díjat kapott Szabó György, a Prevost Hungária Kft. tulajdonosa és ügyvezetője, az MKFE elnöke. Szabó György 1992-ben alapította cégét, amely mára 200 járművel rendelkezik, mintegy 350 főt foglalkoztat, 9 milliárdos éves árbevételével pedig 2017-ben a közúti fuvarozói toplista előkelő 7. helyét foglalta el.

 

Selmeczi Attila, a szintén MKFE tag Transintertop Kft. alapító tulajdonosa, ügyvezetője a NiT Hungary jelöltjeként vehette át az elismerést. Az 1997-ben alapított családi vállalkozás a fuvarozás mellett ma már logisztikával és raktározással is foglalkozik, több mint 150 járművel és 300 alkalmazottal működik sikeresen. 2017-ben a Transintertop Kft. a közúti fuvarozói toplista 11. helyén állt.

 

Győző Csaba, a Road Masters Group Kft. ügyvezetője a kisebb vállalkozások képviselőjeként, illetve a FUVOSZ jelöltjeként részesült a díjban. A több mint két évtizede fuvarozással foglalkozó szakember aktívan részt vesz az érdekképviseleti munkában is, jelenleg egy hét járművet foglalkoztató vállalkozást irányít sikeresen.

Fotók: BPC

MKFE kommunikáció

KOPP KFT. KOPP KFT. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. NTS Kft. NTS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. STV Kft. STV Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Persped Kft. Persped Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Teleki János Teleki János Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Lévai László Lévai László Végvári András Végvári András LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. NTS Kft. NTS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. STV Kft. STV Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Persped Kft. Persped Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Teleki János Teleki János Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Lévai László Lévai László Végvári András Végvári András LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft.