Ma Réka napja van.

Belföldi hírek

Az árufuvarozás helyzete — interjú a Jazzy Rádióban

Szeretnénk, ha az Operatív Törzs döntéshozói figyelembe vennék azokat a megalapozott szakmai javaslatokat, melyeket az idén 55 éves MKFE és a 30 éves NiT Hungary közös erővel képvisel — mondta a Jazzy Rádiónak adott 2020. április 1-i interjújában Karmos Gábor, az MKFE főtitkára, aki egyben köszönetet mondott a gépkocsivezetőknek és a logisztikai szektor szereplőinek, hiszen ők azok, akik az ország áruellátását biztosítják.

Madárinfluenza Csongrád megyében is

Néhány nappal a Bács-Kiskun megyei eset után, 2020. március 31-én két Csongrád megyei településen, Csengele és Üllés kacsatartó telepein is madárinfluenzára utaló pozitív mintát azonosítottak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei, ezért kijelölték az ilyenkor szokásos 3 km sugarú védőkörzetet és a 10 km sugarú megfigyelési körzetet. A szállítókra és fuvarozókra csak az érintett települések körzetében vonatkoznak korlátozó, lenti szabályok.

Négy újabb átkelő nyílik meg a szlovák-magyar határon április 1-től a két ország valamelyikébe irányuló forgalom számára

Az ITM tájékoztatása szerint az Országos rendőrfőkapitány és szlovák kollégája – a külügyminiszterek egyeztetését követően – arról állapodott meg, hogy 2020. április 1-én, 06:00 órától négy újabb határátkelőt nyitnak meg a két országba irányuló áruszállítás előtt.

2020. évi XII. törvényt a koronavírus elleni védekezésről.

Elfogadta a parlament hétfőn a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt. A veszélyhelyzet idején a kormány a jogszabályoktól eltérő rendkívüli intézkedéseket hozhat az emberek egészsége, a jogbiztonság és a gazdaság stabilitása érdekében A parlament beiktatott egy új bűncselekményt (járványügyi védekezés akadályozása) a Btk.-ba, amely a következő.

Szlovák határ: Vámosszabadi és Somoskőújfalu megnyitást javasolja az MKFE az áruszállítók előtt

Az elmúlt napok igazolták, hogy Rajka nem, vagy csak nehezen képes egyedüli határként kezelni az északnyugati desztinációból érkező forgalmat, Hont és Tornyosnémeti pedig földrajzi elhelyezkedésük miatt nem ideális a célirányos (szlovák fel- vagy lerakóra) forgalomnak, esetenként nagy kerülőre és megnöveli a menetidőre kényszerítve a fuvarozókat.

Levélben fordult az IRU Orbán Viktorhoz az áruszállítás zavartalanságának megteremtését sürgetve

Az IRU az EU által is szorgalmazott zöld sávok alkalmazását sürgeti a magyar kormányfőknél. Közben az Európai Tanács tagjai – a 2020. március 26-án tartott nem hivatalos videokonferenciát követően – nyilatkozatot fogadtak el, amely mások mellett a zöld sávokra vonatkozóan is megfogalmaz vállalásokat.

A turizmus jövője — esélylatolgatás az idegenforgalom szereplőivel

Miközben Európa országaiban, s így Magyarországon is javában tart a járvány, a hazai különjárat buszos vállalkozások pedig a kormányzat mentőövére várnak, szakmai berkekben már elkezdődött a járvány utáni időszak magyar turisztikai ágazatának újragondolása, újratervezése. A Fővárosi Turisztikai Kerekasztal 2020. március 26-án megtartott webkonferenciáján egyesületünk Személyszállítási Tanácsának elnöke, Pencz Zoltán is részt vett. Rövid összeállításunk ebbe enged betekintést.

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.