Megérkezett dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter titkárságára az a postán megküldött levél, melyet az idén esedékes elektronikus útdíjjal kapcsolatban több szakmai szervezettel közösen írtunk 2013. február 6-án.
Megérkezett dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter titkárságára az a postán megküldött levél, melyet az idén esedékes elektronikus útdíjjal kapcsolatban több szakmai szervezettel közösen írtunk 2013. február 6-án.
Néhány nappal azután, hogy egy mélybölcsős tréler eltűnéséről adtunk hírt, most hasonló bűncselekményről kell beszámolnunk: ismeretlen tettesek elvontatták tagvállalkozásunk, a Gazdi Bt. szürke ponyvás félpótkocsiját 2013. február 8-9-én rakománnyal együtt a felsőzsolcai ipari parkból. Tagunk a kollégák segítségét kéri járművének megtalálásához.
A TimoCom továbbra is tisztelettel várja minden kedves ügyfelét Tatára, a 2013. február 28. és március 1. között esedékes partnertalálkozójára.
Tájékoztatjuk kedves tagjainkat, hogy — informatikai szolgáltatónk technikai problémái miatt — budapesti székházunk számítógépeiről február 12-én (kedden) 10:26 és 16:40 között nem tudtunk sem egyéni, sem csoportos e-mail-eket küldeni. Ebben az időtartományban a keddi hóhelyzettel kapcsolatos hírleveleinket sem tudtuk eljuttatni időben címzettjeink postafiókjába.
Február 12-én délelőttre Sárváron 10, Tatabányán 15 centiméter vastagra hízott a hótakaró. Budapestet is elérte a csapadékzóna. A fővárosban intenzív havazás kezdődött, a már meglévő 6 centis hóra 2 cm új hullott kedd délig. A meteorológusok riasztás adtak ki. A Dunántúlon erős havazás várható.
Február 13-án (szerdán) 00:00 órától literenként bruttó 4 forinttal emeli a gázolaj nagykereskedelmi árát a MOL. A benzin ára várhatóan nem változik hét derekán.
Ellopott, speciális szállító trélerét keresi a Rieger Autómentő Kft. A mélybölcsős, lengyel rendszámú, szürke-piros színű jármű egy veszprémi benzinkút parkolójából tűnt el nyomtalanul 2013. február 2-án (szombaton) 00 óra 40 perckor. A tettes vontatóval jelent meg, majd felcsatolta a trélert, és elhajtott vele. Az üzembentartó magas jutalmat ajánl a nyomravezetőnek.
ÖTVEN FONTOS SZABÁLYVÁLTOZÁS EGY HELYEN! — 2012 decemberében és 2013 januárjában Magyarországon és külföldön sok olyan jogszabályváltozás történt, melyek meghatározzák a fuvarpiacon tevékenykedő vállalkozások mindennapjait, sőt — jármű-üzembentartóként — érintik a saját számlás áru- és személyszállítókat is.
Az Országos Rendőr-főkapitányság 2013. február 5-én hivatalos állásfoglalásában cáfolta a hírt, mely szerint a szervezet országos utasítást adott volna ki a járművek irányjelző berendezéseinek fokozott ellenőrzésére.
További károsultak jelentkezését várják...!
A rendőrség a közelmúltban előzetes letartóztatásba helyezte Skribek Péter Józsefet, akit azzal gyanúsítanak, hogy utazásszervezőként autóbuszos vállalkozásokat csapott be. Erről egy sértett autóbuszos vállalkozó tájékoztatta egyesületünket 2013. február 4-én. Mindez önmagában nem is lenne különös ma Magyarországon... A férfi azonban tudomásunk szerint immáron másodízben vendége a rendőrségi zárkának: személyszállító tagjaink együttes felháborodására ugyanis alig 4 évvel ezelőtt, 2009-ben ellene épp ugyanezen tevékenysége miatt, ugyanilyen utazási relációkkal, ugyanezen forgatókönyvek szerint szervezett utaztatások okán indult rendőrségi eljárás...