Háromnapos teherautó- és busz-razziát tart a rendőrség

Az Országos Rendőr-főkapitányság 2013. július 25—27. között a tehergépkocsik és buszok közlekedésének ellenőrzésére fókuszál. A csütörtökön, pénteken és szombaton esedékes razzia az ország egész területét érinti. Az akciót a „TISPOL Truck & Bus” európai közlekedésbiztonsági kampány keretében valósítják meg az egyenruhások — tudatta internetes portálján a rendőrség.

Egyesületünk szeretne segíteni a fuvarozó vállalkozásoknak ill. azok gépkocsivezetőinek, hogy jogszabály-ismeretekkel felvértezve készülni tudjanak a kontrollra, és biztosan megállják helyüket egy esetleges közúti ellenőrzésnél. A kiemelt szövegrészekre kattintva alább megnyithatja azokat a főbb ismertetőket és jogszabályokat, melyek betartásával elejét veheti a bírságolásnak. (Európai anyagoknál a magyar nyelvű változathoz a megnyitás után keresse a „HU” jelet!)


KRESZ (1/1975. évi KPM-BM együttes rendelet) — benne: előzés, sebesség, rakománytúlnyúlás, közlekedési szabályok

561/2006/EK rendelet — benne: tachográf, vezetési és pihenőidők

Tevékenységigazoló lap: letölthető 22 nyelven! — használat, kitöltés, egyes esetek

261/2011-es kormányrendelet — benne: engedélyek, menetokmányok, fuvarlevél és menetlevél kitöltése és adattartalma

Magyar útdíjfizetés tehergépjárműveknek — árak, pótdíjak, díjköteles szakaszok

Magyar útdíjmatricák (kistehergépjárművek, buszok) — árak, érvényesség stb.

Budapesti behajtás tehergépjárművel — online engedélykiadás, díjak, térkép, övezetek, BKK

6/1990 (IV. 12.) KöHÉM rendelet — benne: megengedett össztömeg, tengelyterhelés, szélesség, hosszúság, magasság, gumi, poroltó, mérettábla, műszaki állapot


Eredményes tallózást, balesetmentes közlekedést kívánunk!

FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Szalkai Tamás Szalkai Tamás GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Szalkai Tamás Szalkai Tamás GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft.