Ma Ferenc napja van.

Belföldi hírek

Kérdőív főként kis- és középvállalkozásoknak

Kérdőív főként kis- és középvállalkozásoknak

Egyesületünk a gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem egyik okleveles közgazdász-doktorjelöltjének igyekszik segíteni azáltal, hogy tudományos munkájának elkészítéséhez közreadjuk azt a kérdőívet, mely főként a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak szól. A kutatás azt vizsgálja, hogy ezen a piaci szereplőknek mennyire sikerül a változásokhoz való alkalmazkodás, illetve mennyire nyitottak az újdonságok, innovációk iránt.

Forgalmirend-változás a Budapest Pride alatt

Fontos tudnivaló a fővárosban turistabuszokkal és kisáruszállító járművekkel közlekedőknek, hogy 2023. július 15-én (szombaton) tartják a „Budapest Pride” felvonulást, emiatt a Terézvárosban és a Városligetben közlekedési korlátozásokra, útlezárásokra, terelésekre kell számítani.

Most ennyiért tankolhat MOL-MKFE üzemanyagkártyával

Most ennyiért tankolhat MOL-MKFE üzemanyagkártyával

Mint előre jeleztük, a MOL 2023. július 14-én (pénteken) 00:00 órától literenként bruttó 6 forinttal emelte a gázolaj nagykereskedelmi árát. A motorbenzint bruttó 4 forinttal kapják drágábban az üzemanyagkutak.

MKFE kezdeményezés a GKI-pályázatokban

MKFE kezdeményezés a GKI-pályázatokban

Az Építési és Közlekedési Minisztérium 2023. július 6-tól egyhónapos határidővel meghirdette a képzési program akkreditációs pályázatot. A pályázati kiírást követően az MKFE levélben fordult az ÉKM illetékesei felé annak érdekében, hogy a képzőszervek minél szélesebb körben tudják majd indítani a vizsga nélkül GKI-továbbképzéseket.

Pénteken ismét emelkednek a hazai üzemanyagárak

Pénteken ismét emelkednek a hazai üzemanyagárak

Értesüléseink szerint 2023. július 14-én (pénteken) 00:00 órától literenként bruttó 6 forinttal emelkedik a gázolaj nagykereskedelmi ára Magyarországon. A benzint bruttó 4 forinttal kapják majd drágábban a töltőállomások — derült ki piaci forrásokból.

Most ennyiért tankolhat MOL-MKFE üzemanyagkártyával

Most ennyiért tankolhat MOL-MKFE üzemanyagkártyával

Mint előre jeleztük, a MOL 2023. július 12-én (szerdán) 00:00 órától literenként bruttó 10 forinttal emelte a gázolaj nagykereskedelmi árát. A motorbenzint bruttó 8 forinttal kapják drágábban az üzemanyagkutak.

Szerdán jelentősen emelkedik a gázolaj ára

Szerdán jelentősen emelkedik a gázolaj ára

Értesüléseink szerint 2023. július 12-én (szerdán) 00:00 órától literenként bruttó 10 forinttal emelkedik a gázolaj nagykereskedelmi ára Magyarországon. A benzint bruttó 5 forinttal kapják majd drágábban a töltőállomások — derült ki piaci forrásokból.

Újabb kormányzati segítség a logisztikai szektornak

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) javaslatára a kormány elfogadta a logisztikai vállalkozások megerősítését szolgáló intézkedéscsomagot, mely azokat a lépéseket tartalmazza, melyek révén a hazai logisztikai szektor GDP-arányos teljesítménye a jelenlegi 5%-ról 10%-ra emelkedne — olvasható a 2023. július 7-én kibocsátott minisztériumi közleményben.

Megjelent a vizsga nélküli GKI továbbképzések tanterve

Az Építési és Közlekedési Minisztérium 2023. július 6-án módosította a GKI képzésre vonatkozó tantervi és vizsgakövetelményét. A dokumentum immáron az elmúlt hetek jogszabályváltozásaival együtt lehetővé teszi a vizsga nélkül GKI továbbképzéseket az autóbuszvezetők és tehergépjárművezetők számára. Annak érdekében, hogy a gyakorlatban is megindulhassanak az ilyen típusú tanfolyamok, a képzőszerveknek akkreditációs pályázaton kell a képzési programjukat elfogadtatni. Az ÉKM a pályázatot a GKI módosítással egy napon meg is hirdette, 2023. augusztus 6-ig van lehetőség a pályázati anyagokat benyújtani.

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.