Újabb adókönnyítések a járvány idején — április 24.

Újabb adókönnyítések a járvány idején — április 24.

A bértámogatásról szóló kormányzati intézkedések mellett több más területet is érintenek a Magyar Közlöny 82. számában kihirdetett adókönnyítések. Az alábbi linkekre kattintva tájékozódhat a 140/2020 (IV. 21.) Korm. rendeletben megtalálható könnyítésekről.

140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges adózási könnyítésekről ITT OLVASHAT »


Koronavírus: adóintézkedések

A bértámogatás bővítésével együtt – szintén a Magyar Közlöny 82. számában – adókötelezettségek, beszámolók teljesítésével, adómérsékléssel kapcsolatos módosítások is megjelentek. Tekintettel kell lenni arra, hogy az egyes szabályok eltérő időben lépnek életbe, így nem minden rendelkezés a kihirdetést követően vált azonnal hatályossá!

 

2020. április 22. és szeptember 30. között esedékes adómegállapítási, -bevallási és -fizetési kötelezettség, valamint adóelőleg megállapítási és bevallási kötelezettség a társasági adó, kisvállalati adó (KIVA) és helyi iparűzési adó esetében 2020. szeptember 30-ig teljesíthető. Ugyanezen időpontig lehet teljesíteni az innovációs járulékkal összefüggésben felmerült kötelezettségeket.

 

A helyi adótörvény alapján az adómentességről szóló nyilatkozatot is lehetőség van módosított határidővel, 2020. szeptember 30-ig benyújtani.

 

Április 22. és szeptember 30. között esedékes beszámolói feladatok (készítés, nyilvánosságra hozatal, letétbehelyezés, közzététel, benyújtás) határideje 2020. szeptember 30-ig meghosszabbodik. E beszámolók alapján szükséges további számviteli kötelezettségek határideje innen kezdődik.

 

2020. április 22-jétől a SZÉP-kártyánál emelkedtek a béren kívüli juttatásnak minősülő összegek: szálláshelynél 400.000 Ft, vendéglátásnál 265.000 Ft, szabadidőnél 135.000 Ft éves szint erejéig. Emellett még szocho-mentesség is van a 2020. április 22. és június 30. között valamely alszámlára utalt juttatásokra.

 

Fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállaló jogosult egészségügyi szolgáltatásra. Május 1-jétől a munkaadó a tárgyhót követő 12. napig az egészségügyi szolgáltatási járulékot állapít és fizet meg. A veszélyhelyzetet lejártától számított 60. napig való fizetési halasztást a munkaadó kérelmezheti, melyet a NAV-nál kell előterjeszteni.

 

2020. július 1-jétől változik…

a szociális hozzájárulási adó (szocho) mértéke a jelenlegi 17,5%-ról 15,5%-ra csökken,
a szocho megfizetésére a megállapított jövedelem 87%-át kell figyelembe venni,
a „kata” esetén az ellátások számításának alapja a havi 98.100 forintról 102.000 forintra, magasabb összegű tételes adó fizetése esetén 164.000 forintról 170.000 forintra emelkedik

 

2021. január 1-jétől változik…

„kata”-nál az adó mértéke az adóalap 11%-ára csökken, de ugyanígy az adóelőlegnél is 11%-al kell számolni.

 

Adóigazgatási szabályok tekintetében több könnyítésre is lehet támaszkodni a veszélyhelyzet ideje alatt, valamint az azt követő 30 napos időszakban.

adókötelezettség megsértése miatt a megbízható adózói minősítés nem szüntethető meg,
illetékmentes eljárásban kezdeményezhető (a veszélyhelyzet miatti teljesítési nehézség igazolásával) maximum 5 millió forint adóig 6 havi fizetési halasztás vagy 12 hónapos részletfizetés. Ugyancsak hasonló keret mentén kérhető az adótartozás legfeljebb 20%-os (maximum 5 millió forint) mérséklése. Halasztás vagy részletfizetéssel együtt viszont a mérséklés nem adható, csak egy adónemre alkalmazható,
EKÁER-bejelentések után nem kell kockázati biztosítékot fizetni. A már befizetett biztosítékot automatikusan visszaadják.

 

A fentiek mindegyikét a 140/2020-as kormányrendelet határozza meg.


A 2020. április 24-i jogállapotok alapján az alábbi adóügyi könnyítésekről szóló tájékoztatókat és szakírásokat ajánljuk a fuvarozó-szállítmányozó vállalkozások figyelmébe.

     különféle adókulcsok csökkentése (kormany.hu) »

     beszámolási kötelezettség, bevallás, adóelőlegek (adozona.hu) »

     részletfizetés, fizetési halasztás, adómérséklés (piacesprofit.hu) »

     akár 5 millió forint elengedését  is lehet kérelmezni a NAV-nál (ado.hu) »

MKFE Kommunikáció

Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Végvári András Végvári András Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Ivanov György Ivanov György Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. WSZL WSZL VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. NTS Kft. NTS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. STV Kft. STV Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Végvári András Végvári András Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Ivanov György Ivanov György Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. WSZL WSZL VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. NTS Kft. NTS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. STV Kft. STV Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft.