Újabb adókönnyítések a járvány idején — április 24.

Újabb adókönnyítések a járvány idején — április 24.

A bértámogatásról szóló kormányzati intézkedések mellett több más területet is érintenek a Magyar Közlöny 82. számában kihirdetett adókönnyítések. Az alábbi linkekre kattintva tájékozódhat a 140/2020 (IV. 21.) Korm. rendeletben megtalálható könnyítésekről.

140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges adózási könnyítésekről ITT OLVASHAT »


Koronavírus: adóintézkedések

A bértámogatás bővítésével együtt – szintén a Magyar Közlöny 82. számában – adókötelezettségek, beszámolók teljesítésével, adómérsékléssel kapcsolatos módosítások is megjelentek. Tekintettel kell lenni arra, hogy az egyes szabályok eltérő időben lépnek életbe, így nem minden rendelkezés a kihirdetést követően vált azonnal hatályossá!

 

2020. április 22. és szeptember 30. között esedékes adómegállapítási, -bevallási és -fizetési kötelezettség, valamint adóelőleg megállapítási és bevallási kötelezettség a társasági adó, kisvállalati adó (KIVA) és helyi iparűzési adó esetében 2020. szeptember 30-ig teljesíthető. Ugyanezen időpontig lehet teljesíteni az innovációs járulékkal összefüggésben felmerült kötelezettségeket.

 

A helyi adótörvény alapján az adómentességről szóló nyilatkozatot is lehetőség van módosított határidővel, 2020. szeptember 30-ig benyújtani.

 

Április 22. és szeptember 30. között esedékes beszámolói feladatok (készítés, nyilvánosságra hozatal, letétbehelyezés, közzététel, benyújtás) határideje 2020. szeptember 30-ig meghosszabbodik. E beszámolók alapján szükséges további számviteli kötelezettségek határideje innen kezdődik.

 

2020. április 22-jétől a SZÉP-kártyánál emelkedtek a béren kívüli juttatásnak minősülő összegek: szálláshelynél 400.000 Ft, vendéglátásnál 265.000 Ft, szabadidőnél 135.000 Ft éves szint erejéig. Emellett még szocho-mentesség is van a 2020. április 22. és június 30. között valamely alszámlára utalt juttatásokra.

 

Fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállaló jogosult egészségügyi szolgáltatásra. Május 1-jétől a munkaadó a tárgyhót követő 12. napig az egészségügyi szolgáltatási járulékot állapít és fizet meg. A veszélyhelyzetet lejártától számított 60. napig való fizetési halasztást a munkaadó kérelmezheti, melyet a NAV-nál kell előterjeszteni.

 

2020. július 1-jétől változik…

a szociális hozzájárulási adó (szocho) mértéke a jelenlegi 17,5%-ról 15,5%-ra csökken,
a szocho megfizetésére a megállapított jövedelem 87%-át kell figyelembe venni,
a „kata” esetén az ellátások számításának alapja a havi 98.100 forintról 102.000 forintra, magasabb összegű tételes adó fizetése esetén 164.000 forintról 170.000 forintra emelkedik

 

2021. január 1-jétől változik…

„kata”-nál az adó mértéke az adóalap 11%-ára csökken, de ugyanígy az adóelőlegnél is 11%-al kell számolni.

 

Adóigazgatási szabályok tekintetében több könnyítésre is lehet támaszkodni a veszélyhelyzet ideje alatt, valamint az azt követő 30 napos időszakban.

adókötelezettség megsértése miatt a megbízható adózói minősítés nem szüntethető meg,
illetékmentes eljárásban kezdeményezhető (a veszélyhelyzet miatti teljesítési nehézség igazolásával) maximum 5 millió forint adóig 6 havi fizetési halasztás vagy 12 hónapos részletfizetés. Ugyancsak hasonló keret mentén kérhető az adótartozás legfeljebb 20%-os (maximum 5 millió forint) mérséklése. Halasztás vagy részletfizetéssel együtt viszont a mérséklés nem adható, csak egy adónemre alkalmazható,
EKÁER-bejelentések után nem kell kockázati biztosítékot fizetni. A már befizetett biztosítékot automatikusan visszaadják.

 

A fentiek mindegyikét a 140/2020-as kormányrendelet határozza meg.


A 2020. április 24-i jogállapotok alapján az alábbi adóügyi könnyítésekről szóló tájékoztatókat és szakírásokat ajánljuk a fuvarozó-szállítmányozó vállalkozások figyelmébe.

     különféle adókulcsok csökkentése (kormany.hu) »

     beszámolási kötelezettség, bevallás, adóelőlegek (adozona.hu) »

     részletfizetés, fizetési halasztás, adómérséklés (piacesprofit.hu) »

     akár 5 millió forint elengedését  is lehet kérelmezni a NAV-nál (ado.hu) »

MKFE Kommunikáció

STV Kft. STV Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. WSZL WSZL Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft REFLEX Kft. REFLEX Kft. Németh Károly Németh Károly PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Nagy Imre Nagy Imre KINGSPED Kft KINGSPED Kft Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Gál Sándor Gál Sándor Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. STV Kft. STV Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. WSZL WSZL Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft REFLEX Kft. REFLEX Kft. Németh Károly Németh Károly PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Nagy Imre Nagy Imre KINGSPED Kft KINGSPED Kft Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Gál Sándor Gál Sándor Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft.