Veszélyhelyzet után járványügyi készültségi időszak

Hazánk területén 2020. június 18-án (csütörtökön) 00:00 órakor véget ért a veszélyhelyzet, melyet a magyar kormány a koronavírus-járványra való tekintettel még március 11-én rendelt el. A veszélyhelyzeti állapotot járványügyi készültségi időszak váltja fel, melynek már első napján könnyebbé vált a személyek mozgása a magyar határátkelőhelyeken. A szomszédos országok közül egyedül már csak Ukrajna vonatkozásában állnak fent beutazási  korlátozások a személyforgalomban.

Az EU tagállamainak állampolgárai, valamint a szerb, a svájci, a liechtensteini, norvég és izlandi állampolgárok szabadon beléphetnek Magyarország területére, és a magyar állampolgárok is mentesülnek a karantén-kötelezettség alól, ha az Európai Unió tagállamaiból, Szerbiából, Svájcból, Liechtensteinből, Norvégiából vagy Izlandról térnek haza (jogszabály). A belföldi és nemzetközi árufuvarozás a működő határátkelők figyelembevételével zavartalan. A munkavégzéshez megkívánt védőfelszereléseket azonban használni kell.

A személy- és áruszállítást, valamint a járművek üzembentartását, az okmányokat, a közlekedési vizsgákat és a higiéniai feltételeket érintő (veszélyhelyzet utáni) részletszabályokról folyamatosan tájékoztatjuk tagjainkat. Figyelje híradásainkat!

MKFE Kommunikáció

Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. NTS Kft. NTS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Ivanov György Ivanov György Mancsi Kft. Mancsi Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Lévai László Lévai László Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. NTS Kft. NTS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Ivanov György Ivanov György Mancsi Kft. Mancsi Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Lévai László Lévai László Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft.