Szeptember 1-től külföldi állampolgárok nem léphetnek be Magyarországra

„Két színkód van, Magyarország zöld, minden más vörös” – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mai budapesti sajtótájékoztatóján. A miniszter hozzátette: a koronavírusjárvány-helyzet alakulása miatt a járvány első hulláma idején alkalmazott határvédelmi szabályokhoz való visszatérésről döntött a kormány. Gulyás egyben jelezte: továbbra is lesznek kivételek, azonban ezekről csak a holnapi Operatív Törzs által meghozott döntés után várható részletes tájékoztatás. A teherforgalomban közlekedő hivatásos gépkocsivezetőkre – a korábbiakkal megegyezően – várhatóan továbbra sem vonatkoznak a most bejelentett szigorítások.

Gulyás Gergely elmondta: fő szabály szerint szeptember 1-jétől külföldi állampolgárok nem léphetnek Magyarország területére, csak indokolt kivételekkel, a biztonsági szabályok megtartása mellett. A külföldről hazatérő magyaroknak pedig 14 napig – vagy mindaddig, amíg két nap különbséggel két negatív tesztet nem tudnak bemutatni – karanténba kell vonulniuk.

Felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét, hogy a fenti szabályból következően a jelenleg külföldön magánemberként (személyforgalomban) tartózkodó hivatásos gépkocsivezetőknek vagy augusztus 31-én éjfélig vissza kell térniük Magyarországra (ezt karanténmentesen a jelenleg még élő színkódok szerinti zöld országokból érkezők tehetik meg), ellenkező esetben a szeptember 1. után érkezők már 14 napos karanténba kerülnek, és azt ennél korábban csak 2 darab, saját költségen elvégzett és negatív eredményű PCR teszt felmutatásával hagyhatják el. A miniszter bejelentése szerint szeptember 1-jétől csak magyarországi (azaz az itt végzett) tesztet fogadják el, csak ezt vehetik biztosnak.

A miniszter a szigorítás okáról azt mondta: Európában a járvány második hulláma elkezdődött, a napi fertőzési adatok sok szempontból március végére, áprilisra emlékeztetnek.

Gulyás Gergely beszélt a fenti korlátozás alól mentességet élvező kivételekről is, azonban a részletszabályok kapcsán kizárólag a katonai konvojokat, a kapcsolt vállalkozások közötti üzleti célú utazásokat, továbbá a korlátozott (idő)sávban történő, tranzit célú határátlépéseket említette, amelyre a korábbi szabályok szerint lesz lehetőség.

A miniszter az egyedi méltánylást igénylő esetekről szólva jelezte, hogy ennek megadására továbbra is az országos rendőrfőkapitánynak lesz lehetősége, azonban a tájékoztatás nem tért ki arra, hogy kik és milyen célból történő beutazásra kaphatnak majd felmentést.

 „A további részletekről, a felkészülésről szombat reggel 7 órakor a határellenőrzési akciócsoport ülésén tárgyalnak, amelyen részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök is, a honvédelmi és a belügyminiszter mellett” – mondta Gulyás Gergely a tájékoztató végén.

Forrás: MTI


MKFE Kommunikáció

Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Teleki János Teleki János Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Nagy Imre Nagy Imre Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Ivanov György Ivanov György Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Teleki János Teleki János Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Nagy Imre Nagy Imre Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Ivanov György Ivanov György Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft.