Segélykiáltás és javaslatcsomag a különjárati buszos vállalkozások megmentéséért

A szakma utolsó segélykiáltásaként értelmezhető az a levél, melyet a különjárati autóbuszos ágazat megmentése érdekében az MKFE és a Nit Hungary közösen fogalmazott három miniszternek 2020. december 10-én.

A hazai turistabuszok több mint háromnegyed éve egyhelyben vesztegelnek telephelyeiken, a gépkocsivezetők többsége elvándorolt más munkaadókhoz, a vállalkozások kétségbeesett harcot vívnak az életbenmaradásért. A két reprezentatív érdekképviselet ismét kéri a kormányt, azon belül a Gazdasági Újraindítási Akciócsoport illetékes vezetőit (Bártfai-Mager Andrea, Palkovics László és Varga Mihály minisztereket), hogy dobjanak mentőövet az ágazatnak.


Levelünkben többek között a belföldi személyszállítási szolgáltatások áfájának csökkentését, a hitelmoratórium meghosszabbítását, a 2020-ra megvásárolt éves autópálya-matricák érvényességének kitolását, az Artisjus-díjak törlését, állagmegóvási támogatást, a gépjárművezetői utánpótlás elősegítését és a Casco-biztosítások szüneteltetési lehetőségének jogszabályi kidolgozását kértük.


teljes levél »

TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Teleki János Teleki János S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Végvári András Végvári András Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Németh Károly Németh Károly Szalkai Tamás Szalkai Tamás Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. K és V KFT. K és V KFT. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Teleki János Teleki János S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Végvári András Végvári András Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Németh Károly Németh Károly Szalkai Tamás Szalkai Tamás Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. K és V KFT. K és V KFT. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt.