Buszos parkolás és forgalmi rend az Eucharisztikus Kongresszuson

Buszos parkolás és forgalmi rend az Eucharisztikus Kongresszuson

A magyar főváros ad otthont az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak, melynek eseményeit 2021. szeptember 5–12. között tartják Budapest különböző pontjain. A program idején megváltozik a forgalmi rend. A hívőkkel külföldről és belföldről érkező buszok parkoltatását a rendőrség és a szervezők közösen végzik. Cikkünk a beérkező közlekedési információkkal naponta frissül!

Az eredetileg 2020-ra meghirdetett világkongresszust a pandémia miatt egy évvel el kellett halasztani, így annak megtartása csak 2021 szeptemberében válik lehetségessé. Az eseményre a világ 70 országából csaknem 100 ezer embert várnak. A 73 programból álló egyhetes rendezvénysorozat legkiemelkedőbb pontja a szeptember 5-i nyitómise, a szeptember 11-i gyertyás körmenet, valamint Ferenc pápa által celebrált ünnepi zárómise.


Turistabuszok parkolása

A turistabuszok parkolási lehetőségeinek kérdésével egyesületünk megkereste a szervezőket, akik azt a tájékoztatást adták: a regisztrált csoportvezetőket az esemény előtti héten egyenként értesíteni fogják, hogy melyik busz hol parkolhat. Ezt a munkát a rendőrséggel történt egyeztetés alapján erre a célra külön kijelölt ideiglenes parkolóhelyek felhasználásával fogják végezni. Fontos! Ahhoz, hogy a szervezők erről előre értesüljenek, a különjárati buszosok és utazásszervezők egyeztessenek a hitközösségi csoportvezetőkkel, hogy ezutóbbiak időben jelezzék a különbuszos parkolóhely-igényt a rendezvény honlapjának regisztrációs felületén (Egyéb/Utazás menüpont), mert enélkül a szervezők nem fognak értesülni arról, hogy előre gondoskodniuk kell a fővárosba tartó adott turistabusz parkoltatásáról! Várakozási díjat nem kell fizetni.


Ha a buszos csoport elfelejtett parkolóhelyet regisztrálni...

Egyesületünk kérésére a szervezők azt a tájékoztatást adták, hogy a jelentkezők a regisztrációs fiókban új adatot augusztus 29. óta nem vihetnek fel (az utazás választása mező működik), de ennél fontosabb, hogy az összes 10 főnél nagyobb csoport vezetőjét (kb. 950 csoportot) a szervezők értesítettek vagy értesítenek arról, hogy jelezzék buszparkolási igényüket. Velük felveszik a kapcsolatot, így minden érintett kap majd parkolási lehetőséget. A helyszíni gyakorlat az lesz, hogy a buszokat a megfelelő parkolóhelyre irányítják, és a járművek vezetői a szélvédő mögé kihelyezendő táblát kapnak.

Ha egy különjárati buszos csoport nem regisztrált a rendezvény honlapján, vagy elfelejtette buszos parkolási igényét jelezni, akkor az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címre kell írni, és akkor ugyanúgy kapnak parkolási lehetőséget!


Rendezvények a Hungexpo-n

A Hungexpo területén esedékes rendezvények miatt a terület mellett húzódó Albertirsai úton forgalomkorlátozás lesz. Az Albertirsai úton csak azon zarándokcsoportok buszai parkolhatnak, amelyek a regisztrációs rendszerben jogosultságot kaptak erre. Jogosultság nélküli buszok nem hajthatnak be az Albertirsai útra.


A város több pontján már a színpadtechnika építési munkálataival behajtási tilalom lép életbe: a turistabuszok által gyakran használt Kós Károly sétányon és a Hősök terén már augusztus 30-án (hétfőn) 20:00 órától tilos a behajtás, és ezt a területet csak szeptember 13-án (hétfőn) 18:00 órakor nyitják meg újra a forgalom előtt.


Kossuth tér: szentmise és gyertyás körmenet és belvárosi területlezárás (szeptember 11., szombat)

Szeptember 11-én (szombaton) 17:00 órától szabadtéri szentmise kezdődik a Kossuth téren, melyet gyertyás körmenet követ majd. Az eseményre több tízezer embert várnak. A Parlamentnél már 14:00 órától lezárások lesznek. A körmenet útvonala: Kossuth tér – Akadémia utca – Széchenyi István tér – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere. A teljes útvonal nagyjából 3,5 km, a körmenet időtartama 2 – 3 óra hossza. A forgalmi rend helyreállása 21:00 óra körül várható.



Zárómise és Ferenc pápa látogatása: Hősök tere és Andrássy út (szeptember 12., vasárnap)

A rendezvénysorozat záróeseménye az ünnepi zárómise lesz, melyet Ferenc pápa celebrál a Hősök terén szeptember 12-én (vasárnap) 11:30 órától. Az eseményre közel  100 ezer embert várnak. A technikai előkészületek miatt már szeptember 10-én (pénteken) 22:00-tól lezárják a közúti forgalom elől az Andrássy utat az Oktogon és a Dózsa György út között, valamint a Dózsa György utat az Ajtósi Dürer sor és a Podmaniczky utca között. A keresztutcákban szintén lezárások és korlátozások lesznek. Az alábbi helyszínrajz a beléptetőpontokat mutatja. A rendőrség interaktív térképe a híradásunk alján nyitható meg!


A szervezők és a Városliget Zrt. rendelkezésre bocsátotta a nyitó- és zárómise alkalmával életbe lépő forgalomkorlátozásokat és tereléseket:

szöveges-térképes tájékoztató »

programfüzet helyszínrajzokkal (PDF) »

az esemény honlapja (www.iec2020.hu) »

forgalmirend-változások interaktív térképen (police.hu) »


Látogasson vissza erre a linkre! Híradásunk folyamatosan frissül a hozzánk beérkező közlekedési tudnivalókkal!

Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Végvári András Végvári András BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Nagy Imre Nagy Imre FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Persped Kft. Persped Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Bíró Tamás Bíró Tamás LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Végvári András Végvári András BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Nagy Imre Nagy Imre FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Persped Kft. Persped Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Bíró Tamás Bíró Tamás LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft.