Fuvardíjrendezés: hogyan tovább? – szakmai konzultáció március 25-én, Debrecenben

Tisztelt Tagtársak, Fuvarozó társak! Az utóbbi hetekben kialakult helyzetre tekintettel Konyári Antal Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyei, Kozma Attila Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, Pecze Róbert Borsod-Abaúj-Zemplén megyei képviselők, továbbá Gégény Tamás az Árufuvarozói Tanács tagja úgy döntöttek, hogy indokolt összehívniuk egy tagi találkozót, ahol szakmai konzultáció keretében megvitathatjuk a legégetőbb problémáinkat, meghallgathatjuk egymás véleményét, megoszthatjuk a tapasztalatainkat, és végül kialakíthatunk egy közösen képviselt álláspontot, gyakorlatot a továbbiakra – például a fuvardíjakra – vonatkozóan. A találkozóra 2022. március 25-én, pénteken 15:00 órától kerül sor Debrecenben, az Ász Rendezvényházban. Kérjük, legkésőbb 2022. 03. 24-én, csütörtökön 15:00 óráig jelezze, ha részt kíván venni a találkozón.

A találkozó tervezett témái:
- Tájékoztató az érdekképviseletek a témában végzett munkájáról és azok eredményéről;
- Tanácsokat, javaslatokat kívánunk adni és kapni a kialakult helyzet kezelésének módozataira;
- Szeretnénk, ha kialakulna egy műhelymunka, ami arra irányul, hogy egy-egy fuvarozónak milyen lehetőségei vannak, lehetnek arra, hogy saját magát jobb helyzetbe hozza (gondolunk itt díjemelésre, önköltségcsökkentésre stb.)

A találkozó időpontja:
2022. március 25., péntek
15:00-19:00-ig

A találkozó helyszíne:

Ász Rendezvényház
4032 Debrecen, Böszörményi út 218/c
Térkép: ITT »

REGISZTRÁCIÓ AZ ALÁBBIAK SZERINT:

Ha Ön Heves, Nógrád vagy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tag, a részvételi szándékát kérjük jelezze Pecze Róbert megyei képviselőnek a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Ha Ön Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tag, akkor a részvételi szándéklát kérjük jelezze Kozma Attila megyei képviselőnek a  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Ha Ön Hajdú-Bihar vagy Jász-Nagykun-Szolnok megyei tag, akkor a részvételi szándéklát kérjük jelezze Konyári Antal megyei képviselőnek a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

A jelentkezés határideje: 2022. március 24. 15:00 óra!

 

MKFE Kommunikáció

TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Gál Sándor Gál Sándor RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft STV Kft. STV Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Kolesza György Kolesza György MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Gál Sándor Gál Sándor RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft STV Kft. STV Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Kolesza György Kolesza György MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V.