Kicsöngettek! Több a gyerek az utakon

Kicsöngettek! Több a gyerek az utakon

közlekedésbiztonság, baleset-megelőzés

Fontos tudnivaló a járművezetőknek, hogy Magyarországon 2023. június 16-án az alap- és középfokú oktatási intézményekben véget ért a tanév. Az iskolapadban ülő 1,2 millió gyermek így egész nap a közlekedés résztvevője lett. Mivel legtöbbjük nincs tisztában a KRESZ pontos szabályaival, ezért kiszámíthatatlan viselkedésükre mindig készülni kell. Vigyázzunk rájuk! Az elmúlt tíz évben hazánkban közel 90 gyermek vesztette életét közlekedési balesetben. Európa többi országában szintén most és a következő két hétben „rajzanak ki” a gyerekek az iskolából.

Hazánkban egyre nagyobb teret hódít a rolleres és kerékpáros közlekedés. Ugyanakkor a személyi sérüléssel járó közúti balesetek statisztikáiban szembetűnő, hogy az utóbbi években megnövekedett a kerékpárosok érintettsége. Még tapasztalt gépjárművezetők is szokatlan helyzetben találhatják magukat pl. egy-egy „jobbkezes” útkereszteződésben, hiszen a KRESZ az utóbbi években már megengedi, hogy egyirányú utcákban a biciklisták a forgalommal ellentétes irányban is közlekedhessenek. A kerékpáron közlekedők KRESZ-ismeretei azonban gyakorta hiányosak, és tudatlanságuk sokszor komoly veszélybe sodorja őket. A hazai jogi szabályozás hiányossága, hogy a rollerek, elektromos rollerek, elektromos gördeszkák és egyéb mikromobilitási eszközök (segway, hoverboard stb.) közlekedését egyáltalán nem koordinálja, és ezekről a KRESZ sem tesz említést.


Jennifer és Herbert, avagy kisfilm a holttérről:
mit lát a kamionos, és mit lát a kerékpáros kislány? »

 

Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Végvári András Végvári András Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Lévai László Lévai László Bíró Tamás Bíró Tamás ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Végvári András Végvári András Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Lévai László Lévai László Bíró Tamás Bíró Tamás ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft.