Ma Ferenc napja van.

Január 28-tól módosul a KÁSZ

A Magyar Közlöny 2023. december 29-én kihirdetett 194. számában megjelent a Kormány 686/2023. (XII. 29.) Korm. rendelete a közúti árutovábbítási szerződésekről szóló 120/2016. (VI. 7.) Korm. rendelet módosításáról. Ennek értelmében beveztésre kerül a minimális szolgáltatási alapdíj, a rakodási és raklap válogatási díj, valamint az állásidő, továbbá a rendelet szabályozza az egy adott fuvarfeladatba bevonható fuvarozó alvállalkozók számát.


A KÁSZ (2024. január 28-ig hatályos szöveg) újabb módosításáról 2023. nyarán kezdődtek egyeztetések az érdekképviseletek és a szaktárcák között. E munka eredményeként jelentette be november elején Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter – az MKFE, a NiT Hungary és a GFM között létrejött együttműködési megállapodás aláírásakor –, hogy a közúti árutovábbítási szerződésekről szóló rendelet módosítása is célegyenesébe ért, s ennek részeként bevezetésre kerül a minimális szolgáltatási alapdíj, valamint az állás- és rakodásidíj. Utóbbiak fix díjakat, előbbi az egyes járműkategóriák szerint kalkulálandó díjat jelent. A módosítás célja – összhangban azzal a kormányzati szándékkal, amely szerint kifejezett feladat a közúti fuvarozók versenyképességének növelése –, hogy a közúti fuvarozói szegmensben kiküszöbölhetővé váljanak bizonyos versenyhátrányok, s ezzel tisztább piaci viszonyok teremtődjenek.

Az elmúlt hetek intenzív egyeztetései eredményeként, az MKFE javaslatára, a minimális szolgáltatási alapdíj nem csak az útdíjhoz, hanem további, a fuvarozást terhelő, transzparens módon kalkulálható költségekhez is kötődik. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a minimális szolgáltatási alapdíj nem azonos az alágazat különböző szolgálatatásaira kalkulált önköltségekkel, de a cél az volt, hogy a lehető legszélesebb fuvarozási szegmensekre adjon iránymutatást. Az alapdíj ezért egyrészt a vonatkozó hatályos szabályok, valamint az átlagos fuvarfeladatok és fuvarozási relációk figyelembevételével az útdíjköltség, másrészt az üzemanyagnorma alapján kerül meghatározásra. Az útdíjon és üzemanyagköltségen felül jelentkező további költségek kompenzációját az üzemanyagnormáknál alkalmazott differenciáltényezők támogatják.

Mivel a minimális szolgáltatási díj kalkulációja alapvetően futásteljesítményhez kötött, a városon belüli, vagy rövidtávú, ezért eltérő módon meghatározott díjak elszámolásakor a minimális szolgáltatási alapdíjat a rendelet alapján nem lehet megállapítani, ezekben az esetekben továbbra is egyedi megállapodások megkötése indokolt.

A 2024. január 28-tól hatályos rendelet tehát bevezeti a minimális szolgáltatási alapdíjat, amely egy adott fuvarfeladat árazása során nem lehet kevesebb, mint a fuvarfeladatra kalkulált útdíj háromszorosának és a NAV előírások szerint kalkulált, a fuvarfeladatot végző jármű adott fuvarfeladatra kiszámított üzemanyagnormájának az összege.

A rendelet egyértelműen rögzíti a rakodásban való részvétel minimális díjának összegét, továbbá a fuvarozó érdekkörén kívül keletkező várakozási idő óradíját is.

Új szabályként a rendeletben megjelent a fuvarozó alvállalkozók számának szabályozása, amelynek célja, hogy a lehető legrövidebb úton jusson el a megbízás a munkát valójában elvégző vállalkozásokhoz. E szabálytól azonban a felek kölcsönös megállapodása esetén el lehet térni.


Gazdaságfejlesztési Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott KÁSZ szövegtervezete (2023. november 16.) »

MKFE és NiT Hungary közös véleményezését IDE kattintva olvashatja»

Az NGM Társadalmi egyeztetést lezáró összefoglalója (2024. január 8.) »

A rendelet 2024. január 28-tól hatályos szövegét IDE» kattintva olvashatja.


MKFE Kommunikáció

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.