Átadták a Szent Borbála hidat az Ipoly felett

Átadták a Szent Borbála hidat az Ipoly felett

2024. március 11-én hivatalosan is megnyitották a forgalom előtt a szlovák-magyar határt összekötő Szent Borbála hidat. Az építmény az Ipoly felett Drégelypalánk és Ipolyhídvég között létesít szárazföldi összeköttetést. A hidat a legfeljebb 3,5 t össztömegű járművek használhatják, melyek ezáltal a korábbiakhoz képest 24 kilométerrel lerövidíthetik útjukat.

Bár a híd már 2024 január elején elkészült, azonban az Ipoly magas vízállása miatt csak március 11-én tudták felavatni és megnyitni a forgalom előtt. Az ünnepségen mondott beszédében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, hogy a 654 km hosszú szlovák-magyar határon ez a 40. szárazföldi átkelési pont.


Az építmény 48,5 méter szabad nyílású vasbeton pályalemezzel merevített, 2 főtartós alsópályás acél ívhíd, melynek két szélén gyalogos forgalom is haladhat. A gépjárművek közlekedésére szolgáló pályatest 2x1 sávos aszfaltút, melyet a legfeljebb 3,5 t legnagyobb megengedett össztömegű járművek használhatnak. A beruházás összköltsége a bekötőutakkal együtt 2,6 milliárd forint volt.


 


 


 

Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Bíró Tamás Bíró Tamás VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. STV Kft. STV Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Bíró Tamás Bíró Tamás VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. STV Kft. STV Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft.