Még majdnem egy év pályazár az M30-ason

Még majdnem egy év pályazár az M30-ason

2025 nyaráig még biztosan zárva lesz az M30-as autópálya Miskolc és Szikszó közötti szakasza, melyet süllyedés miatt 2024 februárjában kellett lezárni a forgalom elől. Az utat az eredeti tervek szerint 2024 augusztusában adták volna vissza a közlekedőknek, azonban a süllyedés megállításához és a pályarekonstrukcióhoz elvégzett statikai és talajtani vizsgálatok kedvezőtlen eredményt hoztak. Nagyvolumenű mélyépítési munkákat kell végezni, hogy a szakasz ismét használható legyen.

A sztrádát 2021-ben nyitották meg a forgalom előtt, azonban széles repedések jelentek meg rajta. A kivitelező előre nem látható okokkal, így a talajvíz mozgásával magyarázta az autópálya szerkezetében történt elmozdulást, mely egészen lenti rétegekben a földműveket is érinti. Mint akkor hírül adtuk: 2024. február 17-én mindkét irányban lezárták az M30-as autópálya Szikszó és Miskolc-észak közötti szakaszát, mert a pályatest helyenként olyannyira megsüllyedt, hogy halaszthatatlanná vált a teljeskörű garanciális felújítás. 2024 szeptember végére napvilágot látott a talajtani vizsgálat eredménye is: az altalaj felső részét 10-30 méter vastag változékony telítettségű áthalmozott, mérsékelt nyírószilárdságú, összenyomható talajrétegek alkotják, melyeket a víz megjelenése és mozgása tette instabillá. A szaktárca utasított a kivitelezőt a hiba elhárítására, melyet nem költségvetési forrásból finanszíroznak, hanem a kivitelezőnek kell álllnia.


Javasolt kerülőutak:

• Tornyosnémeti felől: kiterelés M30 autópálya Szikszó csomópontban » 3-as út » visszatérés a Felsőzsolca M30 autópálya 30-as csomópontban

• Kassa felé: kiterelés M30 autópálya Felsőzsolca 30-as csomópontban » 3-as út » visszatérés az M30-as autópálya Szikszó csomópontban

• Bánréve és Miskolc-észak felé: kiterelés a Miskolc- észak/Kazincbarcika M30 autópálya 33-as csomópontban » 306-os út » 26-os út.


portfolio.hu jelenti »

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2024. februári közleménye »

Címlapképünk illusztráció, mely nem a helyszínen készült

 

BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Nagy Imre Nagy Imre Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Persped Kft. Persped Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Nagy Imre Nagy Imre Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Persped Kft. Persped Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft.