GKI-kártyákkal kapcsolatos adminisztrációs könnyítések kezdeményezése

GKI-kártyákkal kapcsolatos adminisztrációs könnyítések kezdeményezése

Az MKFE levélben fordult a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) ügyvezetőjéhez, ugyanis tagvállalkozástól érkező visszajelzés szerint egy járművezetőt azért bírságoltak meg külföldön, mert a GKI kártyájában az „E” kategóriához nem volt berögzítve a 95-ös kód. A hasonló bírságok elkerülése érdekében az MKFE visszautalt a belügyi tárcától kapott 2024. júniusi válaszra, amelyben Csampa Zsolt helyettes államtitkár úr arról adott tájékoztatást, hogy a központi nyilvántartás, valamint a KAV nyilvántartás integrációja 2024. év végére megvalósulhat.

Tekintettel arra, hogy azóta újabb információkat nem kaptunk, ezért kértük tájékoztatást a fejlesztés állásáról. Meglátásunk szerint ez kizárná az ilyenfajta bírságokat, hiszen a megszerezett „E” kategória miatti okmányügyintéskor a vezetői engedély megjegyzések rovatába bekerülne a 95-ös kód az „E” kategóriához is. Az informatikai fejlesztésen túl megvizsgálásra javasoltuk, hogy a tehergépjárművezetői alapképzés elvégzése után kiadott GKI kártyán a C1E, és CE kategóriához is minden esetben rögzítsék a 95-ös kódot: a vezetési jogosultságot nem a GKI-képesítés megléte, hanem a vezetői engedély adja, illetve külön GKI-képzés az „E” kategóriára nézve nincsen.


                    Az MKFE 2025. szeptember 12-én megküldött levelét itt olvashatják »


Megkeresésünkre Marasztó Zoltán igazgató úr válaszolt, aki leszögezte, hogy a fejlesztés várhatóan 2026. második negyedévére valósulhat meg. Megerősítette továbbá, hogy jelenleg a nyilvántartó hatóság akkor írja be a 95-ös kódot a vezetői engedélybe, amennyiben a GKI kártyát ügyintézésnél bemutatták. Amennyiben pedig a folyamatban lévő fejlesztés élessé válik, akkor a 95-ös kód automatikus átvezetése elérhetővé fog válni. A KAV az egyes közúti árufuvarozást vagy személyszállítást végző járművek vezetőinek alapképesítéséről és továbbképzéséről szóló 2022/2561 EU irányelv 10. cikkére való hivatkozással pedig nem tudja támogatni javaslatunkat, hogy az „E” kategóriákhoz akár már akkor beírják a GKI kártyába, amikor azzal még a járművezető nem rendelkezik.


                   Marasztó Zoltán KAV igazgató 2025. október 14-i válaszát itt olvashatják »


Kapcsolódó cikkünk:

MKFE-kezdeményezés a központi nyilvántartás bővítésére (2024. június) »

 

TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Gál Sándor Gál Sándor Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Gerulus Kft. Gerulus Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Németh Károly Németh Károly ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Gál Sándor Gál Sándor Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Gerulus Kft. Gerulus Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Németh Károly Németh Károly ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft.