Vizsgálat kezdeményezése a 85-ös főúton kihelyezett súlykorlátozás miatt

Vizsgálat kezdeményezése a 85-ös főúton kihelyezett súlykorlátozás miatt

Tagi megkeresés alapján egyesületünk arról értesült, hogy a 85-ös főúton is súlykorlátozó táblákat helyeztek ki. Hasonlóan a 81-es és 82-es főút esetéhez, ezúttal sem érkezett erről előzetes értesítés sem a fuvarozók, sem az érdekképviselet felé, ezért levélben fordultunk Nagy Bálint államtitkár úrhoz és Szabó Csabához, a Magyar Közút Győr-Moson-Sopron vármegyei igazgatójához, hogy tisztázódjon, miért vezették be a tilalmat.

Levelünkben kitértünk arra, hogy sérelmezzük, hogy az utóbbi időben több hasonló intézkedésről sem kapott a szakma előzetes értesítést, hogy a vállalkozások kellőképpen felkészüljenek és megfelelő alternatívát találjanak útvonal tekintetében. Ugyanakkor a megelőző szakmai egyeztetések hiányát is kifogásoltuk, hiszen sok esetben nincsenek is olyan megoldások, amelyekkel költséghatékony módon át lehetne hidalni az útvonal megváltozását.


Több olyan fel- és lerakóhely található például a térségben, amely csak Kapuvár felől közelíthető meg, a súlykorlátozás miatt azonban a vállalkozások aránytalanul hosszú, mintegy 25-30 km-es kerülőre kényszerülnek, amely környezetvédelmi és gazdasági problémákat is egyaránt felvet.


Emellett a lakosságra nézve is negatív hatásokat jelenthet, ha a fuvarozók olyan útvonalakat vesznek igénybe, amelyeken mindeddig nem haladt át jelentősebb teherforgalom. A fentiek miatt indítványoztuk, hogy a döntéshozók vizsgálják felül a súlykorlátozó táblák kihelyezésének jogszerűségét az érintett szakaszokon.


Az MKFE Nagy Bálint államtitkár és Szabó Csaba vármegyei igazgató részére írt levele »


Frissítés (2025. november 13.) – Újabb MKFE kezdeményezés a súlykorlátozások ügyében

Tagi visszajelzések szerint a közútkezelő nem helyezett ki a súlykorlátozásra figyelmeztető előjelző táblákat. Az MKFE ezért levében adott tájékoztatást a jogszabályi kötelezettségről az ügyben illetékes szaktárca és közútkezelő részére. Kezdeményezzük továbbá, hogy az M85-ös autóút legyen elérhető Kapuvár érintésével, hiszen célforgalmi korlátozások miatt ez most nem lehetséges.


  Az MKFE 2025. november 13-án megküldött levelét itt olvashatják »


Frissítés (2025. november 18.) – a közútkezelő válasza

A Magyar Közút Győr-Moson-Sopron Vármegyei Igazgatósága válaszlevelében azzal indokolta a súlykorlátozás bevezetését a 85. sz. főúton, hogy meglátásuk szerint a környezetvédelmi, infrastruktúravédelmi, közlekedésbiztonsági szempontokat, valamint a lakott területek zaj- és rezgésterhelését és légszennyezését is figyelembe véve célszerűbb a tranzit teherforgalmat a gyorsforgalmi utakra (pl.: az M85-esre) terelni.

A Kapuvár környéki korlátozások célja a térség teherforgalmának átrendezése, ami a nagy tengelyterhelésű és össztömegű tehergépjárműveknek a nagyobb teherbírású, magasabb szintű úthálózatra való terelését jelenti. A közútfenntartónak tudomása van arról, milyen következményekkel jár a korlátozás a helyi vállalkozások részére, éppen ezért lehetőséget biztosít behajtási engedély igénylésére, amelyet egyedileg bírálnak el az alapján, hogy a célhoz szükséges útvonalon mennyire terhelhetnek meg a gépjárművek lakott területeket.

  A Magyar Köztút NZrt. válaszlevele (2025. november 17.) »


Frissítés (2025. december 18.) – a szakminisztérium válasza

Dr. Kerékgyártó János helyettes államtitkár úr válaszában kifejtette, hogy jelenleg is zajlik a teherforgalom átfogó szabályozásának felülvizsgálata, melynek során a közúthálózat, a hatályos jogszabályok és a forgalomszabályozás szempontjait is figyelembe veszik. A súlykorlátozás bevezetésekor a környezetvédelmi, biztonsági, lakossági és gazdasági tényezőket is mérlegelték, a szaktárca pedig a Magyar Közút Zrt.-vel közösen egyeztet és gyűjti össze a beérkező szakmai tapasztalatokat.

  Dr. Kerékgyártó János helyettes államtitkár úr válaszlevele (2025. december 10.) »


Kapcsolódó cikkünk:

Az ÉKM válasza a súlykorlátozásokkal kapcsolatos felvetéseinkre »

 

Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. K és V KFT. K és V KFT. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. K és V KFT. K és V KFT. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. KOPP KFT. KOPP KFT.