A fuvarbörzéről jöttek rá, hogy bűnözők báboztak velük

Döbbenetes volumenben zajlik az a lopássorozat, melyről már többször is írtunk az elmúlt két hónapban, s mely esetek rendszerint ugyanazon forgatókönyv szerint történnek. Az egyesületünkhöz eddig eljutott esetek során 7-8 kamionnyi áru tűnt el, melynek együttes tömege meghaladja a 150 tonnát. Ismeretlen tettesek ezúttal tagunknak, egy budapesti kft.-nek nevében vettek volna fel árut Hollandiában. De csak volna... a megbízó és a valódi fuvarozó ugyanis az utolsó pillanatban egymásra találtak a fuvarbörzén...

A neve mellőzését kérő budapesti tagunk (hívjuk most őt „V”-nek) a napokban regisztrálta magát az egyik legismertebb fuvarbörzén. Egy, tőle teljesen független holland megbízó épp rakományt akart feladni; a munkáról előtte ugyanis már e-mail-en keresztül tárgyalt valakivel, aki a magyarországi „V”-ként jelentkezett be nála a fuvarért. A holland — mielőtt kiadta volna raktárából az árut — elővigyázatosságból ellenőrizte „V” adatait a fuvarbörzén. Elképedve látta, hogy a börzén nyilvántartott igazi „V” elérhetősége egészen más, mint akivel ő az eddigiekben levelezett. Azonnal megkereste igazi „V”-t a fuvarbörze profiladatai alapján. Igazi „V” így szerzett tudomást arról, hogy ismeretlenek visszaéltek nevével. Mindez annak másnapján történt, hogy tagunk, „V” regisztrálta magát a fuvarbörzén. A bűnözők ezzel a rakománnyal most szegényebbek.


Mint a közelmúlt esetei is tanúsítják, a csalók már nem kitalált cégnevekkel próbálkoznak (melynek létezése internetes cégjegyzékből ellenőrizhető), hanem valós és leinformálható fuvarozó vállalkozások bőrébe bújva azok alkalmazottainak adják ki magukat, kreált e-mail-címről kötnek üzletet, majd hamisított dokumentumokkal és lopott rendszámú járművel jelennek meg a megbízó telephelyén, ahol fel is veszik a rakományt, ám az áru sohasem érkezik meg. A minderről mit sem sejtő igazi fuvarozó cég vezetője már csak akkor jön rá, hogy a nevében idegenek tevékenykednek, amikor a megbízó több nap után rajta keresi az eltűnt árut.


A MÁSIK MÓDSZER: ŐK CÉGEKET VESZNEK. Másik csalási módszer, hogy bűnözők eladásra kínált fuvarozó cégeket vásárolnak, majd kötnek üzletet. Arra építettek, hogy az addig tisztességesen működő és mindenki által jól ismert vállalkozás életében bekövetkezett tulajdonosváltásról a fuvarpiac szereplői (elsősorban a cég megbízói) csak napok vagy hetek elteltével értesülnek majd, s ezt az átfutási időt kihasználva azalatt ők szabadon garázdálkodhatnak és lophatnak rakományt, visszaélve a cég régi tulajdonosának jó hírével.


ISMÉTLŐDŐ NYOMOK. Erősen feltételezhető, hogy a lopássorozat tettesei ugyanazok. Újra felhívjuk a fuvarozó vállalkozások figyelmét: mindenképpen informálódjanak, mielőtt üzletet kötnek! Ne csak az e-mail-en jelentkező idegennel tárgyaljanak! Célszerű az Interneten visszakeresni az anyavállalat honlapját, és székhelyének vezetékes telefonszámát, illetve a kapott (idegen) e-mail-címet összevetni a neten feltüntetett elektronikus elérhetőséggel. A fuvarbörzék elektronikus felülete is alkalmas lehet a cégellenőrzésre. Különösen gyanús, ha egy ismeretlen illető az egész vállalkozás fuvarszervezőit sorra hívja egy-egy ajánlat miatt. Az elmúlt hetekben az alábbi rendszámokkal jelentek meg magyarországi csalók európai felrakóhelyeken (a rendszámok feltehetően lopottak): LAT-417, LSG-617, LJW-701, XXD-382, XYJ-867, XXU-677. Kapcsolatfelvételnél a bűnözők általában magyar vezeték- és utóneveket használva rendszerint német konyhanyelven írnak szűkszavú e-mailt; csatolmányként hamis fedezetigazolást, valamint szintén hamis belföldi és nemzetközi engedély-másolatot küldenek. Feltűnő, hogy ez utóbbiak érvényessége 2011. 04. 20-i kezdőnappal és 2015. 08. 11-i zárónappal van feltüntetve. A bűnözői csoport tagjai hamis cégbélyegzőket használnak, melyeknek betűi nem szabályosan követik egymást és egyenetlenek. A csalók előszeretettel vadásznak élelmiszer-szállítmányokra és olyan termékekre, melyeken gyorsan túl lehet adni. Több esetben hollandiai felrakóhelyeket céloznak meg. A témával részletesen foglalkozik az AutóKözlekedés című folyóiratunk 10. (októberi) száma (8-9. oldal)!


HASONLÓ BŰNÖZŐK RENDŐRKÉZEN. Mindeközben a police.hu (október 18-án) arról adott hírt: a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Újfehértói Rendőrőrse felkutatott és őrizetbe vett két gyanúsítottat, akik ál-fuvarozóként 35 millió forint értékű árut loptak el egy hajdúszoboszlói vállalkozástól. Bár egyelőre semmi jel nem utal arra, hogy e csoport és a cikk elején részletezett bűnözők ugyanazok lennének, mindenesetre ez utóbbi elfogásról tanulságos a rendőrség képes beszámolója »

 

Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Bíró Tamás Bíró Tamás Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. K és V KFT. K és V KFT. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás NTS Kft. NTS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Végvári András Végvári András Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. WSZL WSZL Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. STV Kft. STV Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Bíró Tamás Bíró Tamás Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. K és V KFT. K és V KFT. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás NTS Kft. NTS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Végvári András Végvári András Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. WSZL WSZL Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. STV Kft. STV Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt.