Featured

Informatikai újításunk TIR-felhasználóinknak

Tisztelt TIR Carnet felhasználó Fuvarozó!


Örömmel értesítem, hogy az MKFE honlapján keresztül egy új szolgáltatásunk vált elérhetővé az Egyesület TIR Carnet felhasználó tagjai részére.

Ezentúl folyamatosan figyelemmel kísérhetik az Egyesület által vezetett reklamációs ügyek nyilvántartásában szereplő ún. nyitott ügyeket, melyek az Önök által felhasznált TIR igazolványokhoz kapcsolódnak. A nyilvántartás adatai közül a TIR Carnet sorszáma, a reklamáció rögzítésének dátuma, valamint a reklamáció keletkezésének jellege lesz látható, az egyes konkrét ügyek további részleteiről információk az Egyesület vámszakmai csoportjától kérhetők.


A lista elérhetősége: Bejelentkezés után Tagság / Saját adatlap menüpont, Privát adatok / Nyitott reklamációk fülön, ahogyan a lap alján lévő ábra is mutatja. (A közlemény a kép alatt folytatódik!)



Mint az ismeretes Önök előtt, a biztosítási kategóriákba történő besorolás alapja az adott vállalkozás reklamációs ügyeinek száma (az a cég vagy vállalkozás kerülhet a bonus biztosítási kategóriába, melynek a besorolást megelőző legalább egy évre visszamenőleg nincs nyitott reklamációs ügye), illetve az azok rendezésében tanúsított együttműködés. A besorolások felülvizsgálatára és aktualizálására évente egyszer, február elején kerül sor. Az új szolgáltatásunk lehetőséget nyújt a TIR felhasználó fuvarozók számára, hogy naprakész információkhoz jussanak a vállalkozásukat érintő nyitott reklamációs ügyekről, azok állásáról, ily módon lehetőségük nyílik a vámhatóság által indított eljárásokban való közvetlen ügyintézésre, ezáltal az ügyek hatékonyabb, gyorsabb lezárásának elérésére, ezzel is elősegítve a kedvezőbb biztosítási besorolásukat. A listában két csoportra osztva jelennek meg a reklamációs ügyek:


vámhivatali beérkezések


Ezek a különböző vámhatóságok által indított, az MKFE, illetve az egyéb IRU tagegyesületek felé benyújtott, vámkezelési igazolások beszerzésére irányuló, még le nem zárt eljárások. Ezeket az ügyeket bármely egyesület csak az illetékes vámhatóság írásos értesítése alapján zárhatja le.


egyesületi beérkezések


Itt találhatók azon ügyek adatai, melyekben az MKFE vámszakmai csoportja kért Önöktől valamely TIR igazolvány ügyében információt, vámkezelési igazolást, de az aktuális időpontig az nem érkezett meg hozzánk, vagy a kapott válasz alapján az ügy még nem tekinthető rendezettnek.


Tekintettel arra, hogy a kedvezőbb biztosítási besorolás Önök számára alacsonyabb biztosítási díjakat eredményez, javasoljuk minden TIR felhasználó fuvarozó tagunk számára a lista rendszeres lekérdezését és lehetőségeikhez mérten, az abban szereplő ügyekben az elintézéshez, lezáráshoz szükséges intézkedések megtételét.


Hidvégi Miklós
MKFE; Vámszakmai Csoport

 

Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft REFLEX Kft. REFLEX Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Teleki János Teleki János KOPP KFT. KOPP KFT. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft REFLEX Kft. REFLEX Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Teleki János Teleki János KOPP KFT. KOPP KFT. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft.