Dunai ár: útviszonyok hétfőn

Június 9-én, vasárnap éjjel 891 centiméterrel tetőzött a Duna Budapestnél, azonban a folyam felsőbb szakaszain a visszavonuló ár miatt még napokig nem lesznek járhatók a korábban lezárt utak. A Magyar Közút Útinform szolgálatának hétfő reggeli jelentése szerint hazánkban 75 útszakasz járhatatlan. Lezárás alatt vannak az 1-es, 2-es, 6-os, 10-es, 11-es, 12-es, 14-es és 55-ös főutak egyes szakaszai, s a bajai Duna-híd is. Győr és Vámosszabadi között továbbra sem lehet közlekedni.

A víz hétfőn napközben a Csepel-sziget környéki utakat és településeket veszélyezteti. Az árhullám rövidesen Tass, Dunaföldvár és Solt térségébe ér. A főváros útjain-utcáin a számtalan útzár miatt forgalmi torlódásokra kell számítani.

magyarországi útlezárások összesítője (Magyar Közút) »


 
Mint korábban beszámoltunk róla, a tűzoltóság és a katasztrófavédelem — hatósági minőségben — tavasszal, még a hóolvadás idején  megkérte egyesületünktől a budapesti székhelyű sajátszámlás és díj ellenében fuvarozó vállalkozások elérhetőségeinek listáját arra az esetre, ha a fővárosban mozgósítani kellene a tehergépjárművel rendelkezőket egy esetleges dunai árvíz elleni védekezésnél.

Megelőzve azonban bármiféle rémhírt: közeledő katasztrófáról nincs szó. A hatóság adminisztratív előkészítésbe kezdett, hogy felmérje: a főváros mely területén milyen szabad fuvarkapacitással számolhat, ha arra szükség lenne. A fuvarozóknak egyelőre semmiféle teendőjük vagy kötelezettségük nincsen, bár az önkénteseket szívesen látják. A katasztrófavédelem maga fog kapcsolatba lépni a vállalkozásokkal, ha szükséges. Ha a Magyar Állam a Duna tavaszi áradásánál igénybe venné a tehergépjármű-üzemeltetők szabad járműveit, azt természetesen fuvardíj ellenében tenné.

 

 

PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Nagy Imre Nagy Imre AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Lévai László Lévai László EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Szalkai Tamás Szalkai Tamás KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. VERES Kft. VERES Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Nagy Imre Nagy Imre AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Lévai László Lévai László EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Szalkai Tamás Szalkai Tamás KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. VERES Kft. VERES Kft.