Lavina-akció a magyar utakon

Az Országos Rendőr-főkapitányság 2013 októberének utolsó hetétől átfogó sebesség-ellenőrzési akciót indít „Lavina” elnevezéssel. A decemberig tartó razzia az ország összes főbb közlekedési útvonalára kiterjed. A gyorshajtók kiszűrésén túl számítani lehet arra is, hogy az egyenruhások a biztonsági övek használatát is nézik.

Mivel a rendőrök azt tapasztalták, hogy a járművezetők egy-egy traffipaxot elhagyva újra rálépnek a gázpedálra, a Lavina-akció keretében ezúttal ugyanazon az útszakaszon egymás után (láncszerűen) több sebességmérőt is felállítanak, hogy a gyorshajtók elleni küzdelem hatékonyabb legyen.


Noha évről évre csökken a közúti közlekedés halálos áldozatainak száma Magyarországon, a balesetek elsőszámú okozója még mindig a megengedett sebesség túllépése. Kevesekben tudatosul, hogy a kockázat a sebesség nagyságával nem egyenesen, hanem hatványozottan növekszik.


Mindeközben tart a Látni és látszani elnevezésű kampány is, mely a járművek jelző- és világítóberendezéseinek ellenőriztetésén túl látásvizsgálattal is párosul.

 

Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Teleki János Teleki János DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. VERES Kft. VERES Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Lévai László Lévai László HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Kolesza György Kolesza György 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. K és V KFT. K és V KFT. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Teleki János Teleki János DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. VERES Kft. VERES Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Lévai László Lévai László HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Kolesza György Kolesza György 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. K és V KFT. K és V KFT. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft.