Új forgalmi rend a Budai Várban

Június 1-től lép életbe a Budai Vár új forgalmi rendje a turista buszok számára. A várterületen egyszerre összesen nyolc busz tartózkodhat, megállni csak a le- és felszállás idejére lehet, a behajtás csak a regisztrált buszok számára engedélyezett.

A Magyar Turisztikai Ügynökség közleményéből kiderül, hogy megszületett az a végleges fogalmi rend, amely a turista buszok közlekedését szabályozza a Budai Vár felújításának ideje alatt. Eszerint 2016. június 1-től október 31-ig reggel 7 és 19 óra között egyidejűleg összesen nyolc jármű tartózkodhat a Várban, szigorúan a fel- és leszállás idejére. A buszok az előzetes regisztráció után, egyedi jelöléssel hajthatnak fel a Várba.

A regisztráció a Várkert Bazár előtti területen, a Lánchíd utcában történik, amely egyidejűleg 19 járművet képes befogadni. A buszok innen indulva kizárólag a Lánchíd utca – Clark Ádám tér – Hunyadi János út útvonalon hajthatnak fel a Budai Várba.

A Hunyadi János út – Dísz tér csatlakozásánál, valamint a Dísz tér és a Palota út találkozásánál két-két megállóhely szolgál a leszállásra (DROP-OFF POINT).

 A Várba történő felérkezés után a járművek csak az utasok leszállásának idejére állhatnak meg, ez után a leszállóhelyet és a Vár területét el kell hagyniuk.

A buszok kizárólag a Dózsa György téren kialakított PARKING ZONE területén parkolhatnak, és a helyszínen segítő közlekedésirányító szakemberek jelzését követően indulhatnak a Vár területére az utasokért.

Az MTÜ felhívja a figyelmet arra, hogy a regisztráció során kapott egyedi jelölésnek jól látható helyen kell szerepelnie. Fontos, hogy a városnézést követően az utasok együttesen, idegenvezetőjük koordinálásával jelentkezzenek a Palota úton a felszállásra kijelölt pontokon (PICK-UP POINT). Ezután a buszoknak a Palota úton lehajtva el kell hagyniuk a Várat.

A Magyar Turisztikai Ügynökség vállalta, hogy a turistabuszok Várba történő  behajtását koordináló csapatban is aktívan részt vesz. 2016. június 1-től munkatársaink, akik több idegen nyelvet is beszélnek, mind a négy térképen jelölt ponton a turisták és az idegenvezetők segítségére lesznek.

Az MTÜ arra kéri a turisztikai szakma szereplőit, hogy a közlekedési rend-változást jól szervezett előkészületekkel segítsék. Amennyiben lehetőség van, próbálják meg csoportjaikat gyalogosan felvezetni a Vár területére.

Az MKFE az új rend ismeretében ismét arra kérte az I. kerületi önkormányzatot, hogy vonja vissza azt a helyi rendeletét, amely a korábbi 30-ról 10 percre csökkentette a várterületen való tartózkodás díjmentes türelmi idejét, jelezve, hogy a 10 perc az utasok le- és felszállítására kevés, illetve felhívva a figyelmet arra, hogy a le- és felszállítás a KRESZ szerint nem minősül várakozásnak. Az önkormányzat válaszáról, és az Egyesület további lépéseiről tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat.

Vártérkép a buszos közlekedéshez


MKFE kommunikáció

 

Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Transvinning Kft. Transvinning Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Nagy Imre Nagy Imre UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Csekő Gábor Csekő Gábor Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. NTS Kft. NTS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. STV Kft. STV Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Transvinning Kft. Transvinning Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Nagy Imre Nagy Imre UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Csekő Gábor Csekő Gábor Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. NTS Kft. NTS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. STV Kft. STV Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft.