Ragadd meg a kulcsot: állásbörze gépkocsivezetőt kereső cégeknek – következő állomás: Szeged

Az OFA az MKFE támogatásával országos állásbörze sorozatot szervez az államilag finanszírozott hivatásos gépjárművezető képzési (C, C+E, D, GKI) program eredményes megvalósítása érdekében. A következő, utolsó állomás: július 15. (péntek), Szeged. Várjuk a gépkocsivezetőt kereső áru- és személyszállító vállalkozások jelentkezését, éljen a lehetőséggel: most házhoz jön a munkaerő! A „Ragadd meg a kulcsot” sorozat eddigi állomásain (Budapesten, Békéscsabán, Kecskeméten, Nyíregyházán, Székesfehérváron, Zalaegerszegen és Miskolcon) összesen mintegy 200 MKFE tagvállalkozás képviselte cégét, és több mint 500 leendő munkavállalóval írtak alá szándéknyilatkozatot a későbbi foglalkoztatásukról.

Az állásbörzék egyik legnagyobb előnye az, hogy a rendezvényeken megjelenő gépkocsivezető jelöltek már túl vannak az OFA programjára való regisztráción, azaz átestek egyfajta előzetes szűrésen, ugyanakkor még nem rendelkeznek munkaadói elköteleződéssel.

Az eddigi tapasztalatok bizonyítják, hogy az OFA-MKFE rendezvénysorozat hatékony eszköz a vállalkozók számára a munkaerőtoborzásban.


A sorozat utolsó állomása július 15-én, pénteken, Szeged lesz, ahova várjuk a munkaadói és munkavállalói regisztrációkat.

A program az MKFE tagjainak ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Munkaadóként kérjük, itt regisztráljon az országos road show egyes állomásaira.
Munkavállalóként kérjük, itt jelezze részvételi szándékát.
Kérdése van? Írjon a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre vagy hívja a 06 (1) 252 0688/226-os számot.

 

MKFE kommunikáció

Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. K és V KFT. K és V KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. VERES Kft. VERES Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. WSZL WSZL Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. K és V KFT. K és V KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. VERES Kft. VERES Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. WSZL WSZL Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft