Autóbusz-beszerzési bizottságot hozott létre a kormány

A kormány létrehozta a Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottságot (NABB) - olvasható a július 13-i Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban.

A határozat szerint a NABB feladata, hogy segítse a magyar autóbuszipar fejlődését, valamint előmozdítsa az autóbusz-beszerzések iparpolitikai céloknak megfelelő előkészítését a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény hatálya alá tartozó regionális közlekedési központok és a Volánbusz Közlekedési Zrt. flottakezelő társaságánál.

A NABB többek között véleményezi a flottakezelő társaság három éves közbeszerzési tervét és három éves üzleti tervét és feltételes közbeszerzési eljárásra vonatkozó dokumentumait. Emellett ajánlást fogalmaz meg a beszerzési eljárással -adásvétel, -csere, -bérbevétel, -lízing konstrukciókkal - kapcsolatos műszaki-szakmai és pénzügyi-gazdasági alkalmassági feltételeket illetően, a beszerzés tárgyára és mennyiségére vonatkozóan.

A nem közbeszerzés-köteles, közvetlen szerződéskötéssel létrejövő beszerzés esetén a bizottság a szerződés lényeges tartalmára fogalmaz meg ajánlásokat.

A NABB elnöke a nemzetgazdasági miniszter, tagjai a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, valamint az NFM vagyonpolitikáért felelős államtitkára.

A határozat szerint a NABB elnöke felkéri a budapesti főpolgármestert, hogy a NABB tevékenységében tagként vegyen részt. A NABB állandó meghívottja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója. Mindemellett a bizottság munkáját segíti a Nemzeti Autóbusz Beszerzési Munkacsoport is. A NABB és a Munkacsoport titkársági feladatait az NGM látja el. A NABB elnöke és tagjai, valamint a munkacsoport elnöke és tagjai a bizottságban végzett tevékenységükért tiszteletdíjban nem részesülnek.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter június 10-én jelentette be, hogy a kormány véglegesítette a buszgyártási stratégiát, amely a következő három évben mintegy 30-35 milliárd forintos hazai támogatást igényel, és amely alapján jelentős kapacitás- és munkaerő-bővülés várható az ágazatban.

A kormány hat nagy, buszgyártással foglalkozó cégre épít, és el szeretné érni, hogy mindenhol létrejöjjön az a kapacitás, amely biztosítja a sorozatgyártás lehetőségét.

A kormányzati támogatás mellett szükség lesz arra is, hogy a hároméves programban az üzemek hitelfelvétellel részt tudjanak venni a beruházásokban.

A kormány célja, hogy három év múlva évente 1000-1200 új autóbuszt gyártsanak Magyarországon, amellyel párhuzamosan több mint ezer új munkahely jöhet létre.

(Forrás: MTI)

 

MKFE kommunikáció

Levissimo Kft. Levissimo Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Gál Sándor Gál Sándor MG Sped Kft. MG Sped Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Csekő Gábor Csekő Gábor Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Végvári András Végvári András "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Nagy Imre Nagy Imre Bertók Zoltán Bertók Zoltán Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Ivanov György Ivanov György TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Levissimo Kft. Levissimo Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Gál Sándor Gál Sándor MG Sped Kft. MG Sped Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Csekő Gábor Csekő Gábor Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Végvári András Végvári András "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Nagy Imre Nagy Imre Bertók Zoltán Bertók Zoltán Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Ivanov György Ivanov György TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ.