Autóbusz-beszerzési bizottságot hozott létre a kormány

A kormány létrehozta a Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottságot (NABB) - olvasható a július 13-i Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban.

A határozat szerint a NABB feladata, hogy segítse a magyar autóbuszipar fejlődését, valamint előmozdítsa az autóbusz-beszerzések iparpolitikai céloknak megfelelő előkészítését a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény hatálya alá tartozó regionális közlekedési központok és a Volánbusz Közlekedési Zrt. flottakezelő társaságánál.

A NABB többek között véleményezi a flottakezelő társaság három éves közbeszerzési tervét és három éves üzleti tervét és feltételes közbeszerzési eljárásra vonatkozó dokumentumait. Emellett ajánlást fogalmaz meg a beszerzési eljárással -adásvétel, -csere, -bérbevétel, -lízing konstrukciókkal - kapcsolatos műszaki-szakmai és pénzügyi-gazdasági alkalmassági feltételeket illetően, a beszerzés tárgyára és mennyiségére vonatkozóan.

A nem közbeszerzés-köteles, közvetlen szerződéskötéssel létrejövő beszerzés esetén a bizottság a szerződés lényeges tartalmára fogalmaz meg ajánlásokat.

A NABB elnöke a nemzetgazdasági miniszter, tagjai a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, valamint az NFM vagyonpolitikáért felelős államtitkára.

A határozat szerint a NABB elnöke felkéri a budapesti főpolgármestert, hogy a NABB tevékenységében tagként vegyen részt. A NABB állandó meghívottja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója. Mindemellett a bizottság munkáját segíti a Nemzeti Autóbusz Beszerzési Munkacsoport is. A NABB és a Munkacsoport titkársági feladatait az NGM látja el. A NABB elnöke és tagjai, valamint a munkacsoport elnöke és tagjai a bizottságban végzett tevékenységükért tiszteletdíjban nem részesülnek.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter június 10-én jelentette be, hogy a kormány véglegesítette a buszgyártási stratégiát, amely a következő három évben mintegy 30-35 milliárd forintos hazai támogatást igényel, és amely alapján jelentős kapacitás- és munkaerő-bővülés várható az ágazatban.

A kormány hat nagy, buszgyártással foglalkozó cégre épít, és el szeretné érni, hogy mindenhol létrejöjjön az a kapacitás, amely biztosítja a sorozatgyártás lehetőségét.

A kormányzati támogatás mellett szükség lesz arra is, hogy a hároméves programban az üzemek hitelfelvétellel részt tudjanak venni a beruházásokban.

A kormány célja, hogy három év múlva évente 1000-1200 új autóbuszt gyártsanak Magyarországon, amellyel párhuzamosan több mint ezer új munkahely jöhet létre.

(Forrás: MTI)

 

MKFE kommunikáció

Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Végvári András Végvári András Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Milktrader Kft. Milktrader Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Persped Kft. Persped Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. STV Kft. STV Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Gál Sándor Gál Sándor Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Végvári András Végvári András Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Milktrader Kft. Milktrader Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Persped Kft. Persped Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. STV Kft. STV Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Gál Sándor Gál Sándor Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft.