Buszos piacnyitás 2019. – egyelőre csak az alanyi jogon szolgáltatók szerződését hosszabbították meg

Az MKFE továbbra sem tudja elfogadni az autóbuszos személyszállítási piac 2019-re kitolt megnyitása körül kialakult helyzetet. Egyesületünk továbbra is sürgeti a 2016. december 31-én lejáró alvállalkozói szerződések meghosszabbítását, illetve a 2019-re kitolt piacnyitásban szorgalmazza a hazai kkv-k bevonását. Az elmúlt hetekben több egyeztetés és levélváltás zajlott az MKFE és a személyszállítási közszolgáltatásokat végző Közlekedési Központokat (KK) felügyelő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) között.

Becsey Zsolt az MNV vezérigazgatójának, Dr. Szivek Norbertnek címzett levelében többek között aggályát fejezte ki amiatt, hogy a KK-k néhány héttel az alvállalkozók szerződéseinek lejárta előtt még nem tájékoztatták partnereiket arról, hogy a jövőben milyen feltételekkel kívánnak velük együttműködni. Ez a halogatás ellehetetleníti a kkv-k működését, hiszen a szerződések ismerete nélkül nehéz tervezni a 2019-ig tartó, illetve az azt követő időszakra.

Becsey Zsolt teljes levelét olvashatja.

Becsey Zsolt levelére Tari István, az MNV Társaságokért Felelős igazgatója válaszolt, aki mások mellett arról tájékoztatta az MKFE-t, hogy a Volánok a közfeladatok ellátása céljából csak olyan alvállalkozókat foglalkoztathatnak, akiknek alacsonyabb a költségszintjük, mint az azonos feltételekkel és minőségben szolgáltató állami vállalatoknak.

Tari István teljes levelét  olvashatja.

Becsey Zsolt – a szerződéshosszabbítások további halasztása mellett – válaszában nehezen értelmezhetőnek nevezte Tari Istvánnak azt a megállapítását, amelynek értelmében az állami vállalatok a magyar kisvállalkozásokon akarnak jelentős nyereséget hozni. Egyben újra kifejezte az MNV Zrt. felé az MKFE álláspontját, amely szerint a személyszállítási piac 2019-es megnyitásakor a hazai kkv-k legalább 25 százalékos részvétele lenne elfogadható.

Becsey Zsolt válaszlevelét  olvashatja.

AZ MNV vezérigazgatójának fenti kérdésekre adott válasza továbbra sem rendezi a jelenlegi helyzetet. Szivek Norbert – egyetértve Tari István korábbi tájékoztatásával – újra megerősítette, hogy az MNV Zrt. nem kíván beavatkozni a KK-k alvállalkozói szerződéseinek megkötésébe. A válaszból kiderül, hogy a KK-k szerződéseinek meghosszabbítását az a VOLÁN Buszpark Kft. intézi, amely egyébként a volánok autóbuszbeszerzéseinek bonyolításában is érdekelt. Szivek Norbert arra is felhívta az Egyesület figyelmét, hogy a 2019-es piacnyitással kapcsolatos kérdésekben, illetve a kkv-k közszolgáltatásokban való részesedésének kérdésében az MNV Zrt-nek nincs döntéshozói kompetenciája, ebben az ügyben az illetékes állami szervekhez irányította az MKFE-t.

Szivek Norbert válaszlevelét  olvashatja.


VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Sascamion Kft. Sascamion Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Lévai László Lévai László HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. WSZL WSZL EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Transvinning Kft. Transvinning Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Persped Kft. Persped Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Sascamion Kft. Sascamion Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Lévai László Lévai László HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. WSZL WSZL EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Transvinning Kft. Transvinning Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Persped Kft. Persped Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft.