Featured

A Kormány a magyar fuvarozók érdekeit képviseli a Mobilitási Csomag tárgyalásakor

Levélben köszönte meg Takács Szabolcs uniós ügyekért felelős államtitkár az MKFE főtitkárának és tárgyalópartnereinek a konstruktív részvételt a múlt heti megbeszélésen. Az államtitkár kiemelte, hogy a magyar Kormány a hazai fuvarozók érdekeit maximálisan figyelembe vevő megállapodást kíván elérni a jövőbeni tárgyalások során.

„Ezúton is köszönöm aktív és konstruktív részvételüket a kiküldetési irányelv módosításáról szóló V4-francia tárgyalások közlekedési aspektusainak ügyében tartott augusztus 15-i egyeztetésen” – áll Takács Szabolcs Somogyi Gábornak, Lajkó Ferencnek, valamint a NiT főtitkárának címzett levelében.

Az államtitkár a levelében rámutat, hogy a Mobilitási Csomag, továbbá a kiküldetési irányelv közlekedési aspektusainak tárgyalásához kialakítandó magyar kormányzati álláspont messzemenően figyelembe fogja venni a hazai fuvarozók érdekeit. Az államtitkár hozzátette: a tárgyalások során minden felmerülő kompromisszumos javaslat elfogadása előtt egyeztetni fognak a szakmával, így az MKFE-vel is.

„A Kormány részéről a tárgyalások során a magyar fuvarozói szféra érdekeit messzemenőkig figyelembe vevő, az Önök érdekeinek leginkább megfelelő maximum elérésére törekszünk a továbbiakban is” – zárja sorait Takács Szabolcs államtitkár.

 

MKFE kommunikáció

Nagy Imre Nagy Imre KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Teleki János Teleki János Gál Sándor Gál Sándor OVIT ZRt. OVIT ZRt. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Kolesza György Kolesza György Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Nagy Imre Nagy Imre KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Teleki János Teleki János Gál Sándor Gál Sándor OVIT ZRt. OVIT ZRt. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Kolesza György Kolesza György Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary