Featured

A Kormány a magyar fuvarozók érdekeit képviseli a Mobilitási Csomag tárgyalásakor

Levélben köszönte meg Takács Szabolcs uniós ügyekért felelős államtitkár az MKFE főtitkárának és tárgyalópartnereinek a konstruktív részvételt a múlt heti megbeszélésen. Az államtitkár kiemelte, hogy a magyar Kormány a hazai fuvarozók érdekeit maximálisan figyelembe vevő megállapodást kíván elérni a jövőbeni tárgyalások során.

„Ezúton is köszönöm aktív és konstruktív részvételüket a kiküldetési irányelv módosításáról szóló V4-francia tárgyalások közlekedési aspektusainak ügyében tartott augusztus 15-i egyeztetésen” – áll Takács Szabolcs Somogyi Gábornak, Lajkó Ferencnek, valamint a NiT főtitkárának címzett levelében.

Az államtitkár a levelében rámutat, hogy a Mobilitási Csomag, továbbá a kiküldetési irányelv közlekedési aspektusainak tárgyalásához kialakítandó magyar kormányzati álláspont messzemenően figyelembe fogja venni a hazai fuvarozók érdekeit. Az államtitkár hozzátette: a tárgyalások során minden felmerülő kompromisszumos javaslat elfogadása előtt egyeztetni fognak a szakmával, így az MKFE-vel is.

„A Kormány részéről a tárgyalások során a magyar fuvarozói szféra érdekeit messzemenőkig figyelembe vevő, az Önök érdekeinek leginkább megfelelő maximum elérésére törekszünk a továbbiakban is” – zárja sorait Takács Szabolcs államtitkár.

 

MKFE kommunikáció

AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Végvári András Végvári András PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Persped Kft. Persped Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Teleki János Teleki János "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Ivanov György Ivanov György Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Bertók Zoltán Bertók Zoltán ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. K és V KFT. K és V KFT. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Végvári András Végvári András PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Persped Kft. Persped Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Teleki János Teleki János "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Ivanov György Ivanov György Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Bertók Zoltán Bertók Zoltán ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. K és V KFT. K és V KFT. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft.