Featured

MKFE tisztújítás 2018. – Meghívó a Komárom-Esztergom megyei küldöttválasztó gyűlésre

Tisztelt Komárom-Esztergom megyei Tagjaink! A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete 2018 tavaszán tartja rendes Tisztújító Küldöttgyűlését. A 2018-as tisztújítás szabályairól az Egyesület 2017. július 19-én elfogadott új Alapszabálya rendelkezik, amelynek értelmében a küldöttek megyénként kerülnek megválasztásra, illetve minden megye választhat egy megyei képviselőt is. Az Alapszabály rendelkezéseinek betartása érdekében, valamint az Elnökség e témakörben hozott határozata szerint a megyei küldöttválasztó gyűlések lebonyolítását 2017-ben el kell indítani, hogy a 2018-as Tisztújító Küldöttgyűlést az előírt határidőig meg lehessen hirdetni. Kérjük Tisztelt Komárom-Esztergom megyei Tagjainkat, hogy vegyenek részt a tavaszi tisztújításon résztvevő, valamint a következő négyéves ciklusban Önöket képviselő megyei küldöttek megválasztásában az alábbi időpontban megtartott küldöttválasztó gyűlésen.

 

Küldöttválasztó gyűlés Komárom-Esztergom megyében

 

Küldöttválasztó gyűlés kezdési időpontja:
2017. n
ovember 07. (kedd), 13:00 óra
(Határozatképtelenség esetén: 13:30 óra)

A rendezvény helyszíne:
Vadgesztenye Étterem Tatabánya
2800 Hadsereg útja 131.
Térkép ITT>>


A részvétel nem regisztrációhoz kötött, de köszönettel vesszük, ha részvételi szándékát előzetesen jelzi a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen. Köszönjük!

Folyamatosan frissített információk a rendezvények helyszíneiről és az időpontokról: ITT>>

 

 

Tájékoztató a szavazás szabályairól

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az MKFE új Alapszabályának értelmében az Egyesület természetes személy tagja a tagsági jogviszonyból eredő jogait személyesen, a nem természetes személy tag törvényes képviselője vagy szakmai vezetője útján gyakorolhatja; egyéb képviseletnek nincs helye.

Eszerint a küldöttválasztó gyűlésen az egyéni vállalkozó tagok személyesen vehetnek részt, szavazhatnak, illetve megválaszthatók küldöttnek, megyei képviselőnek. A nem természetes személy (kft, bt, stb.) esetén a cég törvényes képviselője vagy szakmai vezetője szavazhat, illetve választható küldöttnek vagy megyei képviselőnek. Amennyiben egy cégnek több törvényes képviselője van, akkor a választás előtt ki kell jelölni azt a személyt, aki a tagsági viszonyból eredő jogokat – pl. szavazás, választhatóság – gyakorolhatja.

Mindkét esetben – természetes személy és nem természetes személy – a szavazási jog és a választhatóság alapfeltétele a legalább egy éves MKFE tagsági jogviszony megléte, szakmai vezető esetén pedig hivatalos céges dokumentum a státusz igazolásáról.

 

Kivonat az MKFE új Alapszabályából:

3. A tag képviselete
A természetes személy tag a tagsági jogviszonyból eredő jogait személyesen, a nem természetes személy tag törvényes képviselője vagy szakmai vezetője útján gyakorolhatja; egyéb képviseletnek nincs helye. Ha a jogi személy tagnak a cégjogi szabályok szerint több törvényes képviselője van, a tagsági viszonyból eredő jogokat a jogi személy által kijelölt törvényes képviselő gyakorolja.

4.1.1.
A tag egy szavazattal rendelkezik. A tag a tagsági jogviszony keletkezésétől számított egy év elteltével jogosult küldötteket és tisztségviselőt választani, illetve választható tisztségre. A választásra vonatkozó részletes szabályokat az Alapszabály 1. számú mellékletét képező Választási Szabályzat tartalmazza.

 

Kivonat a választási szabályzatból

1. A KÜLDÖTTEK VÁLASZTÁSA
2. ALAPELVEK

1.1. A megyei küldöttválasztó gyűléseken valamennyi, az adott megyéhez tartozó teljes jogú, szavazati joggal rendelkező tag választ, és küldöttnek, illetve megyei képviselőnek megválasztható. Minden tagot egy szavazat illet meg.

1.2. Küldöttnek, illetve megyei képviselőnek csak olyan személy választható meg, aki az ezzel járó feladatok ellátását vállalja.

1.3. A küldötti megbízatás négy évre, a következő küldöttválasztó gyűlés napjáig szól. A küldöttek újraválaszthatók.

1.4. A megyék legalább 5, de legfeljebb 25 küldöttet választhatnak.

1.4.1. Ha a megválasztott küldöttek és a megyei képviselő együttes létszáma nem éri el az 5 főt, az érintett megye azonos régión belül a szükséges küldötti létszámmal rendelkező, kisebb megyéhez csatlakozik, amely köteles befogadni. A következő választásig a csatlakozó megye képviseletét a befogadó megye képviselője látja el.

1.4.2. Ha a régión belül két megye egyike sem tudja kiállítani a minimális létszámnak megfelelő küldöttet, illetve megyei képviselőt, a megyék megválasztott küldöttei közös megyei képviselőt választanak.

1.5. A régiók és a hozzájuk tartozó megyék:

- Közép-magyarországi régió (Budapest és Pest megye);

- Közép-dunántúli régió (Fejér megye, Komárom-Esztergom megye, Veszprém megye);

- Nyugat-dunántúli régió (Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye, Zala megye);

- Dél-dunántúli régió (Baranya megye, Somogy megye, Tolna megye);

- Észak-magyarországi régió (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye, Nógrád megye);

- Észak-alföldi régió (Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye);

- Dél-alföldi régió (Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád megye).


2. A küldöttek és a megyei képviselő választásának rendje

2.1. A megyei képviselőt a megyéhez tartozó tagok választják.

2.2. A küldötteket és a megyei képviselőket a Küldöttgyűlést megelőzően legalább 60 nappal kell megválasztani. A Küldöttgyűlést megelőző 60 napon belül rendkívüli küldöttválasztó gyűlésnek helye nincs. A szavazás nyílt, azonban, ha a jelenlévők 1/3-a titkos szavazás mellett dönt, akkor titkos szavazást kell tartani.

2.3. A küldöttválasztó gyűléseket a megyei képviselő hívja össze, a megyéhez tartozó valamennyi igazolt, választásra jogosult tag részére küldött írásbeli meghívóval.

2.4. A megyei küldöttválasztó gyűlésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amely tartalmazza a megyéhez tartozó tagok megnevezését, a megjelentek számát, a megválasztott küldötteket, a küldöttek szekciós besorolását, a rájuk leadott szavazatok számát.

2.5. A megyei küldöttválasztó gyűlés határozatképes, ha azon a megyéhez tartozó tagok több mint fele megjelent. Az ugyanakkor későbbre meghirdetett, megismételt gyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes.

2.6. A megválasztott küldöttek részére az őket megválasztó tagok meghatározzák azokat az alapelveket, amelyek szerint jogosultak és kötelesek az őket megválasztók érdekeit a Küldöttgyűléseken képviselni.

2.7. A megválasztott küldöttek kötelesek a Küldöttgyűlésen részt venni, és a részükre adott mandátumnak megfelelően képviselni az őket megválasztó tagok álláspontját.

2.8. A megyei képviselők minden küldöttgyűlés előtt kötelesek a megyéhez tartozó tagokat összehívni. A megyei gyűlésen a tagok kialakítják véleményüket, és mandátumot adnak a megyei küldötteknek a Küldöttgyűlésen képviselendő álláspontról.


MKFE kommunikáció
Sandolita Kft. Sandolita Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Kerekes Kft. Kerekes Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Németh Károly Németh Károly Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Végvári András Végvári András RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. VERES Kft. VERES Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Kerekes Kft. Kerekes Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Németh Károly Németh Károly Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Végvári András Végvári András RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. VERES Kft. VERES Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft.