Featured

Félreértésre adhat okot az alvászavar-vizsgálat diagnózisa – az MKFE a jogalkotó beavatkozását kérte

Az MKFE éles próbavizsgálatban tesztelte a külföldre irányuló iskolai autóbuszos kirándulások szabályaira vonatkozó 27/2017. (X.18.) EMMI rendeletben előírt obstruktív alvási apnoe szindróma szűrést, amelynek alapján megállapítható, hogy a diagnózis értelmezése félreértésre adhat okot. Somogyi Gábor főtitkár levélben tájékoztatta a tapasztalatokról Palkovics Lászlót, akit az ügy kivizsgálására kért.

Somogyi Gábor az oktatáspolitikáért felelős államtitkárnak írt levelében leszögezte, hogy bár az MKFE számos pontján ellentmondásosnak tartja az EMMI rendeletet, tudomásul vette annak hatályba lépését. Ugyanakkor az MKFE korábban megfogalmazott aggályai közül egy máris igazoltnak látszik: nevezetesen az alvászavar-vizsgálat eredményének jogi és orvosi megítélése közötti különbség, amely adott esetben olyan járművezető számára lehetetleníti el a munkavégzést, aki egyébként jogilag megfelel az előírásoknak.

A betegségnek ugyanis különböző az orvostudományi illetve jogi megítélése, ami ahhoz vezethet, hogy a szakorvosi vizsgálat adatai alapján lelkiismeretesen felállított diagnózis megállapítja, hogy a betegség enyhe fokban jelen van, amely azonban a foglalkozás-egészségügyi alkalmasságot nem érinti, a laikus értelmező számára azonban a diagnózis az alkalmatlanságot jelentheti. Az MKFE ezért azt javasolja, hogy a vizsgálat során kiállított dokumentumban a diagnózis korlátozódjon a betegség nemlétének vagy létének megállapítására, kizárólag a jogszabályban meghatározott értékeknek megfeleltetve, amelynek feltételeiről és gyakorlatáról a szakminisztériumnak kell egyértelmű végrehajtási útmutatót adnia az orvosok számára.

Somogyi Gábor levelében arra kéri az államtitkárt, hogy a javaslat alapján vizsgálja meg a kérdést, és az eredményről tájékoztassa az Egyesületet.

 

A Palkovics Lászlónak címzett levelet 

olvashatja.

 

MKFE kommunikáció

NTS Kft. NTS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Nagy Imre Nagy Imre Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Kolesza György Kolesza György Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Gál Sándor Gál Sándor Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Németh Károly Németh Károly ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Persped Kft. Persped Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. WSZL WSZL STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. NTS Kft. NTS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Nagy Imre Nagy Imre Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Kolesza György Kolesza György Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Gál Sándor Gál Sándor Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Németh Károly Németh Károly ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Persped Kft. Persped Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. WSZL WSZL STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft.