Featured

Megjelent a módosított útdíjrendelet, tájékozódjon a 2019-es úthasználati díjakról - FRISSÍTVE 2018. 12. 18.

Tisztelt Tagjaink! Tájékoztatjuk önöket, hogy a Magyar Közlöny 200. számában (2018.12.15.) kihirdetésre került az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló törvény, valamint a korábbi útdíj-rendeletet módosító ITM-rendelet. Csalódásra ad okot, hogy a rendeletben nem módosult az EURO V és EURO VI környezetvédelmi besorolású járművek 15 százalékra csökkentett kedvezménye, így ennél a kategóriánál is a kormányzat által bejelentett 5,8 százaléknál magasabb, összesen 12,5 százalékos díjemeléssel kell kalkulálni. A mintegy 20 ezer magyar honosságú EURO III és EURO IV járműnél pedig 24,5 illetve 32,5 százalékos díjemelést kell érvényesíteni a fuvardíjakban a vállalkozásoknak!

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Kormány 5,8 százalékos útdíjemelést jelentett be egy hónappal ezelőtt a megtett úttal arányos díjszedési rendszerben (HU-GO), az elmúlt három évben elmaradt kiigazítás elmaradására hivatkozva. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye ugyanakkor nem számszerűsítette a jelenleg hatályos környezetvédelmi díjeltérítési szabályozás átalakításából adódó további díjnövekedést, amely az EURO III, IV, V és VI besorolású járműveknél is további díjemelkedést jelent.

Az MKFE a társérdekképviseletekkel közösen tiltakozott az illetékes tárcáknál az előzetes társadalmi egyeztetés nélkül bejelentett díjemelés miatt. Szabó György az MKFE elnöke a Palkovics Lászlóval történt november 20-i találkozón is kiemelte az útdíjpolitika hibáit, rámutatva, hogy a díjemelés valójában messze meghaladja a bejelentett 5,8 százalékos szintet, amennyiben a környezetvédelmi osztályba sorolás szerinti díjkedvezmények mértéke változatlan marad.

Az MKFE december 4-én újabb szakmai javaslatot terjesztett az ITM elé, amelyben az EURO V és EURO VI járművek kedvezményeinek visszarendezése - vagy további preferálása – mellett az EURO III és IV járművekre vonatkozó díjképzési politikában is egy hosszabb távú, a felkészülésre időt hagyó kedvezményelvonási rendszert vázolt.

Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy az érdekképviseletek kezdeményezését figyelmen kívül hagyva, a 204/2018 (XI. 8.) kormányrendelet az eredetileg kihirdetett formában lép hatályba 2019. január 1-től. Eszerint az EURO V és EURO VI járműveknél 2019-től a környezetvédelmi besorolás szerinti kedvezmény a J2 és J3 kategóriákkal azonos szintre, 15 százalékra csökken, ami összességében 12,5 százalékos díjemelkedést jelent a J4 kategóriában. Az EURO III és EURO IV járműveknél a jogalkotó megvonta a korábbi kedvezményeket, így a J2 és J3 kategóriákba összesen 24,5, míg a J4 kategóriában 32,5 százalékos lesz a díjemelkedés mértéke.

Kérjük, tájékozódjon az alábbi táblázatokból a díjemelés mértékéről, továbbá a 2019-től érvényes kilométerdíjakról, hogy azokat beépíthesse a 2019-re vonatkozó fuvardíjaiba!

(Kattintson a képekre jobb egérgombbal a nagyításhoz!)







MKFE kommunikáció

Gerulus Kft. Gerulus Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Ivanov György Ivanov György VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Gál Sándor Gál Sándor Szalkai Tamás Szalkai Tamás MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. KINGSPED Kft KINGSPED Kft MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Transvinning Kft. Transvinning Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. VERES Kft. VERES Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Gerulus Kft. Gerulus Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Ivanov György Ivanov György VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Gál Sándor Gál Sándor Szalkai Tamás Szalkai Tamás MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. KINGSPED Kft KINGSPED Kft MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Transvinning Kft. Transvinning Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. VERES Kft. VERES Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán