Az MKFE alapítványa segíthet a bajban!

Az MKFE alapítványa segíthet a bajban!

2025-ben is már több tagvállalkozásunk fordult az MKFE Önkéntes Segélyező Alapítványhoz, hogy maguk vagy munkatársaik életében bekövetkezett váratlan események kapcsán segítséget kérjenek. Idén már munkából tartósan kiesett gépkocsivezető és elhunyt járművezetők családjai is részesültek támogatásban, amely komoly anyagi segítséget jelentett számukra a nehéz helyzetben.

Az MKFE Önkéntes Segélyező Alapítvány 2002-ben alakult azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson az MKFE tagjainak, illetve azok alkalmazottainak (gépjárművezetőknek, fizikai munkásoknak, irodai dolgozóknak egyaránt), a munkavállalók közvetlen családtagjainak közúti személyszállítás és árufuvarozás során bekövetkezett baleseteket, nem várt eseményeket követően. A fuvarozó szakma veszélyes üzem, baleset bármikor, bárkivel történhet, de egy váratlan szerencsétlenség esetén jó tudni, hogy bizonyos veszteségek enyhíthetők alapítványi támogatással.


 

Milyen jellegű élethelyzetekben fordulhat az Alapítványhoz?

balesetből fakadó károk enyhítése
szociális segélyezés
megváltozott munkaképesség kompenzálása
haláleset
család és közeli hozzátartozók segítése
oktatás, átképzés támogatása
rehabilitációs foglalkoztatás
és egyéb támogatások

Lehet, hogy éppen most nincs szüksége segítségre, de tartsa észben: itt vagyunk! Az Alapítványt bármikor támogathatja!

Az MKFE tisztségviselői (elnökség, tanácsok és a különböző bizottságok tagjai) közül sokan tiszteletdíjuk felajánlásával havi szinten támogatják az Alapítványt. Ön ezek közül a módok közül választhat:

  • Ajánlja fel adója 1%-át! Adóbevalláskor a közhasznú alapítványoknál írja be ezt az adószámot: 18176850-1-42
  • Egyszeri befizetéssel a 12100011-19036506-00000000 számlaszámra (Gránit Bank). Az adomány leírható az adóból.
  • Vásároljon matricát 1000 forintért. A legkisebb összeg is nagy segítség a bajban!

 
Ha kérdése van, keresse munkatársunkat, Mohácsi Anikót a +36-20-262-4376 telefonszámon vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen!

 

"Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Lévai László Lévai László GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Gál Sándor Gál Sándor SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila WSZL WSZL Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Lévai László Lévai László GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Gál Sándor Gál Sándor SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila WSZL WSZL Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft.