Featured

Nagyfelhasználói útdíjkedvezményt kértünk a pénzügyminisztertől

Elsősorban a hazai vállalkozók, azon belül különösen a belföldi fuvarozók számára jelentene komoly versenyelőnyt az MKFE és a társérdekképviseletek kezdeményezése, amely 5–13 százalék közötti, általános, nagyfelhasználói kedvezmény bevezetését szorgalmazza az útdíjrendszerben. Az érdekképviseletek ITM-el egyetértésben kidolgozott javaslatuk támogatását kérik Varga Mihály pénzügyminisztertől.

Levélben fordult az MKFE, a NiT és a FUVOSZ Varga Mihály pénzügyminiszterhez, a tárcavezető támogatását kérve az Eurovignette-irányelvben meghatározott nagyfelhasználói kedvezmény hazai alkalmazásának bevezetéséhez. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium egyetértésével kidolgozott érdekképviseleti javaslat szerint a kedvezményrendszert üzemmérettől függetlenül, a befizetett útdíj alapján, sávozottan kellene bevezetni, mivel a fuvarozási szektorban dolgozó vállalkozások döntő jelleggel mikro-, kis-, és középvállalkozások, amelyeket nem szabad kizárni a kedvezményekből. Az MKFE számításai szerint a javasolt rendszerben kb. 13 ezer tehergépjármű kerülne valamilyen díjkedvezményes kategóriába, amelyek több mint 95%-a magyar honosságú jármű.

Az MKFE és a társegyesületek arra kérik levelükben Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a megtett úttal arányos útdíj tekintetében javasolt díjkedvezmény 2020. január 1-i bevezetése érdekében.


A pénzügyminiszternek megküldött levelet, és a javaslat részleteit IDE kattintva ismerheti meg.


MKFE kommunikáció



Bodnár Imre Bodnár Imre Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. K és V KFT. K és V KFT. Csekő Gábor Csekő Gábor 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. STV Kft. STV Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Bodnár Imre Bodnár Imre Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. K és V KFT. K és V KFT. Csekő Gábor Csekő Gábor 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. STV Kft. STV Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT.