Orkánerejű szélvihar Európa nyugati peremén

Orkánerejű szélvihar Európa nyugati peremén

Az utóbbi évek legerősebb vihara érte el kontinensünk nyugati peremét 2025. január 23-24-én. Az Éowyn névre keresztelt ciklon 180 - 200 km/h-s széllökésekkel csapott le Írországra és a brit szigetekre. Jelentős közlekedési fennakadásokra kell számítani! Vasárnap és hétfőn a ciklonnak egy második hulláma is várható! A nagy hajótársaságok a tengeri kompjáratokat több viszonylatban is törlölték.

A brit meteorológiai intézet legmagasabb, vörös fokozatú riasztást bocsátott ki. Írországban félmillió háztartás maradt áram nélkül. Észak-Írországban tanítási szünetet rendeltek el, bezártak a Lidl és a Tesco üzletei, valamint csaknem az összes kormányzati intézmény. A reptéri teherszállítmányokat kiszolgáló fuvarozóknak várakozásra kell készülniük, mert a repülőgépek több reptéren nem tudnak le- és felszállni. A ciklon északkeleti irányban, Skandinávia felé folytatja útját, de nyomában szombaton és vasárnap újabb, pusztító erejű légörvény érkezésére kell számítani.


A közlekedőknek útra hullott faágakra, kidőlt fákra, leszakadt felsővezetékekre, lehulló épületelemekre, sárral borított útszakaszokra kell készülniük. Tartósan vízzel elárasztott útszakaszra magasépítésű, nagy járművel sem tanácsos ráhajtani, mert az utat az áradás könnyen alámossa, és a burkolat a nehéz járművek súlya alatt könnyen beszakadhat. A magas járműveknek (pl. emeletes turistabuszok) az erős szél iránytartási, menetstabilitási bizonytalanságot okozhat! A járművezetőknek heves esőzés alkalmával a parkoláshoz tanácsos épületektől és fáktól távolabb fekvő területet választaniuk.


A ciklon útja térképes animáción »


forrás: Meteoalarmportfolio.hu, hirado.hu

 

Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Gál Sándor Gál Sándor WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Nagy Imre Nagy Imre STV Kft. STV Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Gál Sándor Gál Sándor WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Nagy Imre Nagy Imre STV Kft. STV Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft.