Terv marad-e a német útdíj 12 tonna alatt?

A nemzetközi sajtótudósításokat előszeretettel böngészők figyelmét bizonyára nem kerülte el, hogy Németországban — bajor választási kampányfogásként — 2013-ban ismét felvetődött az a korábbi elképzelés, mely szerint a német autópályákon a személygépkocsikra és a kistehergépjárművekre is útdíjat számolnának fel.

A témát már korábban is meglebegtették a politikusok, hiszen Németországban ezidő szerint (2014) csak a 12 tonna legnagyobb megengedett össztömeg feletti áruszállító járművekre vonatkozik a fizetési kötelezettség, így nem csoda, hogy a közlekedés „könnyű súlyú” szereplőinek térdre kényszerítése (tekintve a várható busás bevételt) igencsak csábító vízió a mindenkori német kormányzat számára... mindez persze azzal a kitétellel, hogy a 12 tonna alatti német honosságú járművek továbbra is díjmentességet élveznének.


Mint a Kossuth Rádió „180 Perc” című reggeli hírműsorában 2014. január 8-án elhangzott: a korábban kifogástalan állapotú német közlekedési infrastruktúra mára már javításra szorulna, s ehhez teremtene forrást a szakminisztérium által kalkulált 800 millió eurós bevétel, mely az útdíjrendszer kiterjesztésének halasztásával tehát 2014-ben is csak terv marad. Erősen valószínűsíthető azonban, hogy a 12 tonna alatti külföldi (nem német) járművek megadóztatása 2015-re vagy 2016-ra kőkemény valósággá válik.


Az elképzelés nagy ellenérzést váltott ki a külföldi autósok körében: elsősorban (érthető módon) a környező országok lakói „prüszkölnek ellene”, akik napi gyakorisággal érintik Németország autópályáit.

 

Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. K és V KFT. K és V KFT. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Teleki János Teleki János "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán MÉK Kft. MÉK Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Sandolita Kft. Sandolita Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Lévai László Lévai László Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. STV Kft. STV Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. K és V KFT. K és V KFT. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Teleki János Teleki János "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán MÉK Kft. MÉK Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Sandolita Kft. Sandolita Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Lévai László Lévai László Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. STV Kft. STV Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft.