Featured

Sertéspestis-riasztás Lengyelországban, Lettországban és Litvániában

Lengyelországban 2014. július 17-én a Nemzeti Referencia Laboratórium újabb afrikai sertéspestis esetet állapított meg egy Podlaskie tartományból származó vaddisznóban. 2014. július 23-án afrikai sertéspestis kitörését állapították meg házi sertésben, egy kislétszámú állományban Podlaskie tartományban, Zielona falu külterületén, 2,5 km távolságra a fehérorosz határtól.

Ez egyben az első, házi sertésben megállapított eset Lengyelországban. Ezek az újabb kitörések a 2014/178/EU bizottsági végrehajtási határozat II. részében meghatározott területen belül kerültek megállapításra.

Lettországban
2014.07.17-én újabb afrikai sertéspestis kitörést állapítottak meg vaddisznóban, majd alig 1 km távolságra ettől a kitöréstől, 2014.07.18-án házi sertésben. A járványügyi nyomozás alapján a vírus behurcolása a gazdaságba fertőzött zöldtakarmány útján történhetett. Ezek az új kitörések az észt határtól nem messze, Valkas tartományban történtek, a 2014/178/EU bizottsági végrehajtási határozat I. illetve II. részében fel nem sorolt, új területen.

A Bizottság tájékoztatása alapján nagy a gyanú, hogy Litvániában is afrikai sertéspestis okozott megbetegedést egy házi sertés tenyészetben a belorusz határral szomszédos területen (Ignalina kerület). Ennek megerősítése a későbbiekben várható.

Tekintettel a korábbi - Lengyelországból történt - illegális élősertés, hús és -készítmény szállításokra a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatósága felhívja a figyelmet az érintett tagállamokból érkező szállítmányok esetén a mélységi ellenőrzések kiemelt jelentőségére és a járművekkel kapcsolatos fertőtlenítések, takarítások fontosságára.

FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. VERES Kft. VERES Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Teleki János Teleki János Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Ivanov György Ivanov György Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. VERES Kft. VERES Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Teleki János Teleki János Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Ivanov György Ivanov György Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft