Gyorsulhat a teherforgalom is a határon - Záhony után Röszke ügyében is egyeztetett az MKFE a NAV és az ORFK vezetőivel

Az elmúlt napokban újabb egyeztetés zajlott az MKFE elnöke, Ignácz József Péter, valamint főtitkára, Karmos Gábor és a NAV illetve az ORFK vezetői között az ellenőrzött határok teherforgalmának javítása érdekében. Záhony ügyében az ukrán fél bevonásával folytatódhatnak a tárgyalások, a déli határszakaszon pedig a röszkei határ lesz az első, amelynek működését górcső alá veszik a hatóságok és az MKFE. Ennek kapcsán jelent meg híradás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal weboldalán, amely szerint az első egyeztetés már meg is történt a NAV és az ORFK vezetői között.

„A személyforgalomban nyáron bevezetett »egymegállásos« rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Rendőrség most a teherforgalomban közlekedők várakozási idejének csökkentésén dolgozik.” - áll a NAV közleményében, amely kiemeli, hogy „a zökkenőmentes határátlépés, a torlódások megszüntetése az utazók, fuvarozók és hatóságok érdeke is”, ezért a NAV és a Rendőrség az érdekképviseleti szervek bevonásával vizsgálja a teherforgalom gyorsításának lehetőségeit. A NAV vezetője és az országos rendőrfőkapitány pénteken Röszkén tárgyalt a lehetséges megoldásokról és a várakozási idő csökkentéséhez szükséges feltételekről.

MKFE kommunikáció

BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Mancsi Kft. Mancsi Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. NTS Kft. NTS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Lévai László Lévai László BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Mancsi Kft. Mancsi Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. NTS Kft. NTS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Lévai László Lévai László