2013. november 29-én, pénteken lemondták az olasz közúti fuvarozók szakszervezetei, az Unatras és az Anita által kihirdetett, az egész országra kiterjedő, 2013. december 9. és 13. közötti általános sztrájkot.
2013. november 29-én, pénteken lemondták az olasz közúti fuvarozók szakszervezetei, az Unatras és az Anita által kihirdetett, az egész országra kiterjedő, 2013. december 9. és 13. közötti általános sztrájkot.
A SkyToll felszólítása az EURO 4, 5, EEV közös emissziós osztályban
regisztrált járművek regisztrációs adatainak módosítására
A Skytoll tájékoztatása szerint a Szlovák Köztársaság kormánya rendeletet készül kiadni, mely valószínűleg 2014. január 1-jei hatállyal többek közt módosítja a már létező emissziós osztályokba való besorolást emissziós csoportba való besorolásra.
Tájékoztató az Orosz Föderáció
Állami Vámszolgálatának közleménye alapján
Tisztelt TIR Carnet felhasználó Fuvarozók!
Az Orosz Föderáció Állami Vámszolgálatának honlapján 2013. 12. 02-án megjelent közlemény alapján a TIR igazolványok Oroszországban történő elfogadásának szabályozását illetően az alábbiakról tájékoztatjuk Önöket:
Kamionosok demonstrációja lassítja a közlekedést Franciaországban, ahol a fuvarozók a bevezetés előtt álló éco-taxe ellen tiltakoznak — adta hírül a sajtó december 1-jén, vasárnap.
A TIR-igazolványokat kibocsátó nemzetközi szervezet (IRU) 2013. november 30-án kiadott közleményében foglaltak alapján arról tájékoztatjuk T. TIR-igazolványok használatára feljogosított tagjainkat, hogy — közleményében az IRU is megerősítette — az orosz vámszervek a nemzetközi áruszállításokban 2014. július 01. napjáig elfogadhatják a TIR-igazolványokat vámgarancia-fedezetül.
2013. december 1-jén (vasárnap) az A-12-es Inntal autópálya a dél-kufsteini és észak-kufsteini autópálya csomópont között demonstráció miatt 10:00 órától 12:00 óráig le lesz zárva. A német oldalon, Bajorországban ezzel egy időben szintén demonstrációt szerveznek.
Az IRU tájékoztatása szerint biztonsági gyakorlat miatt teljesen lezárják a Mont Blanc-alagutat 2013. december 9-én, hétfőn este 7 órától másnap reggel 6 óráig.
Tisztelt TIR Carnet felhasználó Fuvarozók!
A 2013. november 25-én, az oroszországi TIR Carnet felhasználás jövőbeni lehetőségeiről tartott konzultációnk során a résztvevők egyértelmű támogatása mellett elfogadásra került a javaslat, melyben az MKFE kifejezi azon kérését a NAV Vám Főosztálya felé, hogy az orosz nemzeti garanciavállaló egyesület (ASMAP) TIR garantőri feljogosításának megszűntével, 2013. december 01-től, a magyar vámhatóság ne fogadja el az ASMAP által kibocsátott TIR igazolványokat az orosz fuvarozók által fuvarozott szállítmányok vámgarancia fedezeteként. Az erre vonatkozó levelünk a mai napon megküldésre került a NAV illetékesei felé.
Akik rendszeresen járnak Románia felé, bizonyára nem ismeretlen előttük, hogy a romániai utak négy csoportba vannak sorolva, mert a különböző útkategóriákban eltérő tömeg- és méretnormák érvényesek. Elég nehéz a táblázatos felsorolást térképre vetítve elképzelni, hasznos segédlet lehet ezért fuvarszervezésnél a www.rutaregps.ro internetes portál, mely nemcsak útvonalat tervez a választott tömeg- vagy tengelynyomás figyelembevételével, hanem egyúttal jelzi a havazás miatt elrendelt útlezárásokat is.
EMLÉKEZTETŐ BUSZOSOKNAK! — A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a zsúfoltság elkerülése végett Bécsben a karácsonyt megelőző négy szombati napon (2013. november 30., december 7., 14. és 21.) csak meghatározott számú autóbusz behajtását engedélyezik Bécs egyes kerületei. A korlátozás minden buszra vonatkozik.