Óránkénti 20 mérföldes sebességhatár Walesben

Óránkénti 20 mérföldes sebességhatár Walesben

A világon az elsők között Wales arról határozott, hogy lakott területeinek jelentős részén 20 mérföld/órára csökkenti a korábbi 30-as kötelező sebességhatárt. A rendelkezés 2023. szeptember 17-én lépett életbe.

Az új sebességhatár átszámítva 32 km/h. A döntést a belterületi balesetek magas számával indokolták. A walesi közútkezelőnek 30 ezer jelzőtáblát kell kicserélnie.


Bár a közvéleménykutatások szerint a szigorítást a lakosságnak mindössze 11%-a támogatta, a walesi parlament képviselői az új szabályokat azzal indokolták, hogy a statisztikák szerint a 20 mérföldes sebességkorlátozásnál ötször kisebb a halálos gázolások esélye, mint a korábbi 30-as mellett. A járművezetők egy év türelmi időt kapnak a bírságolást illetően.


Az elmúlt években már más európai városokban is felvetődött a sebességhatárok módosítása a települések belterületén, azonban mindeddig jobbára szigetszerű, zónás korlátozásokat hoztak létre egyes országok városaiban.


a police.hu elemző híradása »

 

CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Lévai László Lévai László WSZL WSZL Nagy Imre Nagy Imre MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. VERES Kft. VERES Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás MG Sped Kft. MG Sped Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Lévai László Lévai László WSZL WSZL Nagy Imre Nagy Imre MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. VERES Kft. VERES Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás MG Sped Kft. MG Sped Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft.