Featured

Április 1-től nehéztehergépjármű-adó Nagy-Britanniában!

Úthasználati díjat vezetnek be Nagy-Britanniában a 12 t legnagyobb megengedett össztömegű és az azt meghaladó tehergépjárművekre 2014. április 1-jétől. Az új adó (melynek bevezetéséről korábban már többször hírt adtunk) előzetes befizetéséhez március 18. óta rendelkezésre áll az on-line számlanyitási és a banki átutalási lehetőség. A szolgáltatók arra ösztönzik a fuvarozókat, hogy regisztráljanak, és nyissanak számlát.

A helyszíni fizetés is lehetséges lesz korlátozott számú „értékesítési” ponton és terminálon, parkolók, és az üzemanyagtöltő-állomások, valamint egyes komp-terminálok közelében. Ezeken a helyeken a fizetés kártyával (üzemanyag-kártyával, hitel/betéti kártyával ), valamint készpénzzel is lehetséges lesz.


Az értékesítési helyek listája Franciaországban és Angliában is elérhető itt »


Önkiszolgáló internetes fizetési lehetőség megteremtését is ígérik, amelynek segítségével a gépkocsivezetők on-line is fizethetnek majd a helyszínen.


Franciaországban egyelőre egyetlen értékesítési pont van Calais-ban (Polley Secured Park at Transmarck), ezért a többi pont megnyitásáig ott fennáll a forgalmi dugók ill. a célzott embercsempészet lehetősége, ezért erősen ajánlott az online fizetés.


Hasznos linkek:

Eurotunnel »

Tájékoztató szórólap több nyelven (northgate-ispublicservices.com) »

További információk a brit kormány honlapján »

 

GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Nagy Imre Nagy Imre Teleki János Teleki János PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Nagy Imre Nagy Imre Teleki János Teleki János PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft.