Németország kiterjeszti a teherautók úthasználati díját

A német kormány 2018 közepétől kiterjeszti a tehergépkocsik útdíjfizetési kötelezettségét valamennyi elsőrendű főútvonalra.
A német kormány május 11-i döntése szerint a 12 800 kilométeres autópálya-hálózat után az elsőrendű főutak csaknem 40 000 kilométeres hálózatát is teljes egészében díjfizetési kötelezettség alá kerül 2018 közepétől – derül ki az MTI közleményéből. A kiterjesztéstől évi 2 milliárd euró plusz bevételt várnak, ezt az úthálózat fenntartására és fejlesztésére fordítják a törvényhozás elé terjesztett jogszabálytervezet szerint, amelynek elfogadása biztosra vehető.
Átalakítják a díjfizetési rendszert is, az alacsony károsanyag-kibocsátású tehergépjárművek kedvezményt kapnak, a magas károsanyag-kibocsátású teherautók, kamionok után pedig többet kell majd fizetni.
A tervek szerint 2017 végén az is megvizsgálják, hogy érdemes-e a kisteherautókra – a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépjárművekre – és a buszokra is kivetni az úthasználati díjat.
Az MTI megkeresésére Egyesületünk elmondta, hogy a fizető szakaszok kiterjesztése biztosan többletköltséget jelent majd a német területekre fuvarozó vállalkozásoknak, ugyanakkor reményünket fejeztük ki, hogy a magasabb környezetvédelmi besorolású járműveket érintő kedvezmény mértéke részben fedezi majd a plusz terheket.
Az új német útdíjrendszerről annak megjelenésekor tájékoztatni fogjuk tagjainkat.
MKFE kommunikáció
 
Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Végvári András Végvári András HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Lévai László Lévai László Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. VERES Kft. VERES Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. K és V KFT. K és V KFT. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Végvári András Végvári András HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Lévai László Lévai László Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. VERES Kft. VERES Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. K és V KFT. K és V KFT. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft.