Az Ukrajnában megjelent afrikai sertéspestis vírus miatt óvintézkedéseket és fokozott közúti ellenőrzést rendelt el az ország keleti határátkelőinél az országos főállatorvos.
Az Ukrajnában megjelent afrikai sertéspestis vírus miatt óvintézkedéseket és fokozott közúti ellenőrzést rendelt el az ország keleti határátkelőinél az országos főállatorvos.
A BKK közleménye szerint 2017. január 10-től március 10-ig folytatódik a Budai Várban a Palota úton a csatornaépítés.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az országos főúthálózat több szakaszára vonatkozóan súlykorlátozásokat vezetett be, a 20 tonnás össztömeget meghaladó tehergépkocsik esetében.
Tisztelt Tagjaink! 2017. január 1. napjától emelkedik a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér legkisebb összege (minimálbér), valamint a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma.
Megépülhet az M1-es és M7-es autópályák harmadik forgalmi sávja. Többek között az MKFE utóbbi időszakban folytatott szakmai, érdekvédelmi lobbijának eredményeként a Kormány ismét napirendre tűzte a beruházások megtárgyalását, és határozatot hozott az M1-es és M7-es autópályák bővítéséről.
![]() |
Becsey Zsolt főtitkár Bátorfi Edit ljubljanai nagykövettel egyeztetett a 2017. január 2-ai szlovén „kamionstop” ügyében. Mint ismeretes, Szlovéniában – előzetesen megküldött hivatalos tájékoztatás nélkül – kamionstopot rendeltek el január 2-ára. A korlátozás miatt számos fuvarozót büntettek meg önhibáján kívül a szlovén hatóságok. |
![]() |
Az MKFE francia társszervezet, az FNTV, a francia személy- és áruszállítók országos szövetsége buszos tüntetést szervezett 2016. december 20-án Párizsban. Egyesületünk a hazai buszos vállalkozók nevében kifejezte támogatását és egyetértését a demonstráció céljával. |
December 14-én egyeztető fórumot tartott a Városliget projekt megvalósításáért felelős Garten Studio Kft. a személyszállítási szakma képviselőivel. A megbeszélésen az MKFE-t Pencz Zoltán, az Egyesület személyszállítási társelnöke képviselte.
Változnak a fizetős útszakaszokra vonatkozó előírások Lettországban: 2017. januártól a tachográf felszerelése alól mentesülő tehergépkocsiknak is fizetniük kell a díjköteles utakon.
Változott a téli gumikra vonatkozó előírás Finnországban. A SKAL tájékoztatása szerint a 3,5 tonna feletti járműveknél a hajtott tengelyeken legalább 5 mm-es profilmélységnek kell lennie.
A hazai jövedéki adó mérték új szabályozása szerint a Nemzeti Adó és Vámhivatal folyamatosan monitorozza, és negyedévente állapítja meg a gázolaj és benzin jövedéki adó mértékét. A 2016. negyedik negyedéves monitorozás eredménye értelmében 2017. január elsejétől nem változik az adó mértéke.
![]() |
Értesítjük Tisztelt Tagjainkat és Ügyfeleinket, hogy Egyesületünk budapesti és vidéki ügyfélszolgálati irodái a karácsonyi és újévi ünnepek alatt az alábbi nyitvatartási rend szerint működnek. |
Az IRU tájékoztatása szerint 2017. január 1-től Flandriában az autóutakon, a kizárólag útjelekkel elválasztott, minimum 2x2 sávos utakon a 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek megengedett legmagasabb sebességének határa csökken. Belgium egyéb területein a korábbi sebességhatárok maradnak érvényben.
Tisztelt Tagjaink! A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) honlapján megnyitotta a 2017-es CEMT-pályázatok második körét.
Levélben fordult az igazságügyi miniszterhez Wáberer György. Az MKFE elnöke egy a nyugati minimálbér-törvények közösségi joggal ellentétes voltának megállapítására irányuló per megindításának lehetőségének megvizsgálását kérte Trócsányi Lászlótól.