Featured

Az Etikai Bizottság összehívását kezdeményezte Wáberer György az MKFE webes Fórumának ügyében

Az MKFE weboldalán található Fórum felületen az utóbbi időben számos, az Egyesület küldetésétől, hagyományaitól idegen, sokszor teljesen alaptalan vádakat és személyeskedő megjegyzéseket sem nélkülöző bejegyzések jelentek meg. Tekintettel arra, hogy a Fórum bizonyos részei a teljes nyilvánosság számára elérhetők, az MKFE elnöke, Wáberer György kezdeményezte az Egyesület Etikai Bizottságánál, hogy vizsgálják meg a Fórum működését, az ott jelenleg elérhető tartalmakat, és szükség szerint alakítsanak ki új, a fórumozók számára kötelezően betartandó és szankcionálható szabályozást.

Tisztelt Tagjaink! Az MKFE Fórumának használata minden egyesületi tag számára engedélyezett, egyes topikok pedig a teljes nyilvánosság számára is elérhetők. Ezért – ahogyan az a Fórum felületén is olvasható –, a bejegyzések tartalmát tekintve néhány fontos szabályt be kell tartani.

Tekintettel arra, hogy az Egyesület semmilyen formában nem korlátozza a Fórum működését, a felhasználók a feltöltött írásaik megjelentetésével járulnak hozzá ahhoz, hogy a jó hírnévvel és a hitelrontással kapcsolatos mindenfajta erkölcsi és anyagi felelősséget – jogi értelemben véve is – vállalják.

Az utóbbi időben egyre gyakrabban megjelenő, az érdekképviseleti munkát végző tisztségviselők személyiségi jogait, valamint az Egyesület jó hírnevét sértő bejegyzések miatt azonban indokolttá vált, hogy a kérdésben az MKFE Etikai Bizottsága is állást foglaljon, és javaslatot tegyen a Fórum működésének szabályozására, a moderációs elvekre. Bánkeszi Lajos, az Etikai Bizottság elnöke ennek érdekében kezdeményezi a testület összehívását.

Wáberer György fenti tárgyban írt levelét ITT>> olvashatja.

MKFE Kommunikáció

Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Gerulus Kft. Gerulus Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Lévai László Lévai László COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. K és V KFT. K és V KFT. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. NATURTEX Kft NATURTEX Kft OVIT ZRt. OVIT ZRt. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Kerekes Kft. Kerekes Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Gerulus Kft. Gerulus Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Lévai László Lévai László COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. K és V KFT. K és V KFT. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. NATURTEX Kft NATURTEX Kft OVIT ZRt. OVIT ZRt. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Kerekes Kft. Kerekes Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft.