Az Elnökség az Alapszabály szerint meghatározta az új elnök megválasztásának időpontját, melyre 2015. május 16-án, az Országos Küldöttközgyűlés keretében kerül sor. Az Országos Küldöttközgyűlés pontos helyszínéről és egyéb tárgysorozatáról februárban hoz döntést. Az Elnökség felkérte a Jelölő - és Mandátumvizsgáló Bizottságot, hogy az új elnök megválasztásához szükséges előkészületeket tegye meg.
A Zágrábi Magyar Nagykövetség Konzuli Osztálya tájékoztatása szerint a horvát ÁFA - törvény alapján Horvátországban is regisztrálniuk kell a horvátországi székhellyel nem rendelkező, Horvátország területén személyszállítást végző külföldi vállalatoknak.
2015. február 10-én, 22:00 órakor minden forgalom elől elzárták a hidat az A643-as autópályán Mainz és Wiesbaden között. A híd további értesítésig zárva marad.
Tisztelt Tagjaink!
A nemzetközi és brüsszeli fejleményeket összefoglaló január 20-i híradásunkban számoltunk be először az ütőképes nemzetközi fellépéshez elengedhetetlen, szélesedő tagállami összefogásról, jelezve, hogy „Egyre több országban látják tehát úgy, hogy a német intézkedés indokolatlanul versenykorlátozó, több ponton is sértheti az Európai Unió jogát és az egységes piac alapelveit, amellett, hogy jelentős adminisztratív terheket ró az érintettekre.”

Tisztelt Tagjaink!
Egyik tagtársuk február 11-én elküldte az MKFE részére azt a válaszlevelet, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium Ügyfélkapcsolati Információs Irodájától kapott február 10-én, a bérszámfejtéssel kapcsolatban feltett kérdésére.
Beleegyezett abba, hogy személyes adatai kitakarása mellett közzétegyük, amiért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani.
Szeretnénk megjegyezni, hogy az MKFE által az NGM felé már hetekkel ezelőtt jelzett, a bérszámfejtéssel kapcsolatos hasonló problémákra-kérdésekre az Egyesület hivatalosan a mai napig nem kapott választ.
Megítélésünk szerint az alábbi tájékoztatás is azt támasztja alá, hogy a napidíj kérdése továbbra is tisztázatlan.

Joós Zoltán úr a Jelölő és Mandátumvizsgáló bizottság tagja lemondott.
A Közép-Magyarország régió képviseletét a továbbiakban Buday László úr fogja ellátni.
Jelölő és Mandátumvizsgáló Bizottság

Közúti Közlekedési Akadémia
1119 Budapest, Vahot utca 6. I. emelet Tel.: (1) 289 0026, fax: (1) 283 8599
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0411-06
Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1712
Gazsi Mónika: 30/664-25-30; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kardos-Gál Anett: 30/258-7749; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Az MKFE Közúti Közlekedési Akadémia várja az érdeklődők jelentkezését a közeljövőben esedékes, februári tanfolyamra!




Vörös, azaz legmagasabb fokozatú riasztást rendeltek el a meteorológusok Olaszország északi és középső részein, valamint Ausztriában és Horvátországban a február 5-re, csütörtökre ígérkező, rendkívül kiadós havazás miatt. Közlekedési fennakadásokra és kamionstopra kell számítani.
Tisztelt Tagjaink!
Január 30-i gyorshírünkben olvashatták, hogy átmenetileg felfüggesztik azt a rendelkezést, amely szerint a Németországon tranzit forgalomban áthaladó külföldi árufuvarozó, illetve személyszállító vállalkozások gépkocsivezetői esetében is kötelezően a német minimálbért kell fizetni.

















